Módosul a statisztikai számjel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Polgári Törvénykönyv 2014. március 15-ei hatálybalépése a Gazdálkodási formák osztályozásának (GFO) változását is eredményezi. Ezek a változások a statisztikai számjel elemét képező, megváltozott gazdálkodási forma kódokat tartalmazó, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló KIM rendeleten alapulnak.


A 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet változása közel 173 ezer szervezet statisztikai számjelének módosulását eredményezi, amelyből jelentős részt a közkereseti- és betéti társaságok, mint jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, gazdasági társaságok alkotnak – írja közleményében a NAV.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint a NAV nyilvántartásában a statisztikai számjel változásával érintett vállalkozások gazdálkodási forma kódjának (GFO) átsorolása (átfordítása) adózói közreműködés nélkül, automatikusan megtörténik.

Számviteli változások, felkészülés a beszámolókészítésre és a tao-bevallásra

Szakmai fórum és képzés: 2014. március 25.

  • Könyvvizsgálóknak: 2 kreditpont
  • Adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek: 4 kreditpont

Jelentkezzen most!

A statisztikai számjel módosulásával, változásával kapcsolatos részletes tájékoztatás megtalálható a statisztikai számjellel rendelkező vállalkozások felügyeletét, egyben ezen közhiteles nyilvántartást vezető szerv, a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos honlapján.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.