Módosult a fejlesztési adókedvezmény szabályozása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2007. január 1-jétől részben az Európai Bizottság nemzeti regionális beruházások támogatási feltételeit tartalmazó iránymutatása, valamint az ennek alapján kiadott bizottsági rendelet, részben pedig a kormány gazdaságpolitikai megfontolásai miatt több ponton módosult a fejlesztési adókedvezmény igénybevételére vonatkozó szabályozás.

Változott az igénylőtől elvárt, foglalkoztatásbővítésre vonatkozó előírás. A 2007. január 1-jétől meghirdetett feltételek szerint 2007-2013. években lehet adókedvezményt igényelni, a szabályok 2013. december 31-éig hatályosak. A fejlesztési adókedvezmény lényege azonban változatlan maradt. Továbbra is a társaságiadó-alanyok érvényesíthetnek ilyen formában támogatást, ha beruházást valósítanak meg. A támogatáshoz pedig a beruházás üzembe helyezését követően a társasági adó egy részének adóvisszatartás formában történő ˝meg nem fizetése˝ révén jutnak hozzá. A beruházásnak minősül az új létesítmény kialakítása, a meglévő létesítmény bővítése, illetve beruházásnak az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, illetve a termelési, szolgáltatási folyamat alapvető változását kell eredményeznie. Ez utóbbi – a magyar szabályozás szerint – nem vonatkozik az alapkutatást, alkalmazott kutatást vagy kísérleti fejlesztést szolgáló beruházásra, azaz ilyen beruházás csak akkor élvezhet támogatást, ha új létesítményként vagy a meglévő létesítmény bővítéseként valósul meg.

Az előző feltételek teljesülése esetén is csak azokhoz a beruházásokhoz lehet adókedvezményt igényelni, amelyeknél teljesül, hogy

  1. a beruházás értéke – jelen értéken – legalább 3 milliárd forint, ha a beruházás helye nem kedvezményezett települési önkormányzat területén van,
  2. a beruházás értéke – jelen értéken – legalább 1 milliárd forint, ha a beruházás helye kedvezményezett települési önkormányzat területén van,
  3. a beruházás értéke – jelen értéken – legalább 100 millió forint, ha
    • az önálló környezetvédelmi beruházás,
    • az alapkutatást, az alkalmazott kutatást vagy a kísérleti fejlesztést szolgáló, a felsőoktatási intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a központi költségvetési szerv által alapított kutatóintézet (kutatóhely) kezelésében lévő területen üzembe helyezett és üzemeltetett beruházás,
    • kizárólag film- és videogyártást szolgáló beruházás,
    • korábban már használatba vett, állati eredetű élelmiszert előállító létesítmény jogszabályban meghatározott élelmiszer-higiéniai feltételeinek megteremtését szolgáló beruházás,
    • szélessávú internetszolgáltatást szolgáló beruházás.

Az utóbbi két célt szolgáló beruházáshoz adókedvezmény csak akkor igényelhető, ha az erre vonatkozó szabályozást a bizottság jóváhagyja. Ennek legkorábbi időpontja 2007. június 1-je, feltéve, hogy addig a bizottság meghozza a kedvező határozatot. (Emiatt e két célt szolgáló beruházással kapcsolatos adókedvezmény feltételeire a cikk nem tér ki).

Adókedvezmény igényelhető a munkahelyteremtést szolgáló beruházáshoz is, amely esetben beruházási értéket a törvény nem határoz meg.

Kedvezményezett települési önkormányzatnak minősülnek a Dél-Alföldön (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye), a Dél-Dunántúlon (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye), az Észak-Alföldön (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), illetve az észak-magyarországi régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye) található települések.

Az Adó szaklap 2007/5-6. számában megjelent, Pölöskei Pálné által készített összeállítás részletesen ismerteti, hogy mely beruházások nem részesíthetők fejlesztési adókedvezményben, foglalkozik az igénylés kérdésével, az adókedvezmény alapjával és mértékével (támogatásintenzitás), az elszámolható költségekkel, valamint részletes számítási példát tartalmaz a jelenérték meghatározásához is.



Kapcsolódó cikkek

2022. december 2.

Nemzetközi számlagyár vezetője ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője.

2022. december 2.

Orbán: a globális minimumadó munkahelygyilkos adóemelés

A globális minimumadó “munkahelygyilkos adóemelés”, ezért a kormány nem járul hozzá, hogy Magyarországon bevezessék – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.