Most érdemes elektronikus számlázásra váltani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő év júliusától a magyarországi cégeknek online adatot kell szolgáltatniuk a 100 ezer forint áfaértéket meghaladó számláikról a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). A változásból az adófizetők, a vállalatok és a magyar gazdaság is profitálhat, amennyiben a kormányzat figyelembe veszi a piac érdekeit a vonatkozó jogszabálytervezet kidolgozása során. Mester Zsanett, az EY adó üzletágának menedzsere véleménye szerint a cégeknek egyúttal érdemes megfontolniuk az elektronikus számlázásra váltást is.


A jelenleg ismert tervek szerint minden százezer forintnál nagyobb összegű számla adatait online továbbítania kell majd a hazai vállalatoknak a NAV számára 2017. július 1-jétől. Az online számlaadat továbbítási kötelezettség azonban nem jelenti azt, hogy a NAV-nak kell a számlát benyújtani, vagy a NAV-on keresztül kell majd számlázni. A gazdaságfehérítő lépés előkészítése már évek óta zajlik: ilyen intézkedés volt a kormányzat részéről például a nagy áfatartalmú (jelenleg 1 millió forint) számlákról történő adatszolgáltatás kötelezővé tétele a bevallások keretében, valamint az adóellenőrzések során a kötelező adatexport struktúrájának meghatározása.

Külső egység vagy szoftverfejlesztés

Jelenleg két lehetséges megoldás látszódik arra, hogy minden vállalat benyújthassa online számlaadatait a NAV felé.  A cégeknek vagy egy külső egységet kellene csatolniuk a számlázó programokhoz (hasonlóan a pénztárgépekhez), ami összegyűjti és továbbítja az adatokat, ami nemcsak extra terhet ró a cégekre, de mivel sokan külföldön végzik a számlázást, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlennek tűnik. Ami költséghatékonyabb és egyszerűbb megoldás lenne, hogy a cégek egy előre meghatározott formában töltsék fel adataikat bizonyos rendszerességgel online. Utóbbinak előnye, hogy az adatkinyerés alapjait a vállalatok részben már lefejlesztették az említett adatexport funkció keretében, így mindössze a feltöltéshez kellene egy új modult fejleszteniük. 

 

Ami biztosnak tűnik, hogy a vállalatok ezentúl is szabadon dönthetnek majd abban, hogy elektronikus vagy papír alapon számláznak, ugyanakkor az említett lehetőségek szerint, mindenképpen hozzá kell majd nyúlniuk a számlázási rendszerükhöz. 

Akár 90%-al csökkenthetően a számlázási költségek

Mivel a vállalatoknak mindenképpen hozzá kell nyúlniuk jelenlegi számlázási rendszerükhöz, Mester Zsanett szerint érdemes egyúttal az e-számlázás bevezetését is megfontolniuk. A hagyományos, papír alapú számlázás elhagyásával a cégek jelentős költségeket spórolhatnak meg: 10 ezer számla esetén kevesebb, mint tizedére csökkenthető a költség, hiszen nem jár papírmunkával, nem kell nyomtatni, postázni, nincs boríték- és bélyegköltség. A folyamat automatizálható, könnyebben átlátható valamint könnyen kereshető például egy NAV ellenőrzés esetében. A papír alapú számlázás ráadásul – különösen, ha a vállalatnak külföldre kell postáznia – jelentősen elhúzódhat (nem is beszélve a számlajavításokról), ami akár ahhoz is vezethet, hogy a  cégek kifutnak a bevallási időszakból és önellenőrzést kell végezniük. 

Magyarországon jelenleg jóval szigorúbb az e-számlázás szabályozása, mint ahogyan azt az EU-ban az egyes országok alkalmazzák. Nálunk minden e-számlát minősített e-aláírással kell ellátni és az archiválásához időbélyegző is szükséges. Az e-számlázás azonban még így is egyszerűbb és költséghatékonyabb, mint a papír alapú, az átállás pedig a mai gyakorlatok alapján akár néhány hét alatt megvalósítható.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).