Most mindenkinek fontos a munkáltatói igazolás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedden kell megkapnia több millió dolgozónak a munkáltatói igazolást. Most annak is figyelnie kell, akinek nem a munkáltatója készíti el szja-bevallását – derül ki a Deloitte közleményéből.


Legkésőbb január 31-ig több millió munkavállalóhoz kell eljutnia a munkáltatójuk által kiállított igazolásnak, amely – többek között – jogcímenkénti bontásban az előző évben kifizetett valamennyi adóköteles bevételt, a levont adó és adóelőleg összegét, valamint a bevételt csökkentő tételeket is tartalmazza.

Az igazolás kiállítására azért kell különös figyelmet fordítani, mert komoly szankciót vonhat maga után, ha a munkáltató nem állítja ki időben az igazolást, vagy az abban foglaltak nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak: az adóhatóság ebben a két esetben munkavállalónként akár 500 ezer forint mulasztási bírságot is kiszabhat a munkáltató terhére.

Pankucsi Zoltán, a Deloitte Zrt. igazgatója kiemelte: „Azon munkavállalók számára, akik nem kérik, vagy nem kérhetik, hogy a munkáltatójuk készítse el az adóbevallásukat, idén különös jelentőséggel bír a helyes adattartalommal kiállított igazolás megléte. Ők ugyanis ez alapján ellenőrizhetik majd az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezetet, amely március közepétől lesz elérhető. Fontos tudni, hogy az őstermelők, az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók részére a NAV  nem készít adóbevallási tervezetet, nekik a 16SZJA jelű bevallást kell benyújtaniuk. Érdemes a munkáltatói igazolásokban foglalt adatokat alaposan megvizsgálni és pontatlanság esetén a munkáltatót felkérni a szükséges javítások végrehajtására, mivel a pontos adatszolgáltatás nagyban segíti és gyorsíthatja az adóhatóság munkáját a várhatóan több millió darab adóbevallási tervezet összeállítása során.”

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.