Munkaerő-közvetítőkre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetet lepleztek le, a több milliárd forintos kárt okozó gyanúsítottakat őrizetbe vették, az érintett cégek és személyek vagyonát zárolták – közölte az MTI érdeklődésére szerdán Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.


Az iskolaszövetkezetek a munkavállalókkal kapcsolatos költségeket egy közbeiktatott cégen keresztül számlázták tovább a férfi vállalkozásának. Az álcaként kiépített hálózat működésének célja az volt, hogy áfafizetési kötelezettségüket fiktív számlák felhasználásával csökkentsék – mondta.

A bűnszervezet tagjai a munkavállalók béréből levont személyi jövedelemadót sem utalták át az állami költségvetésbe. Tettükkel több mint 3 milliárd forint kárt okoztak.

A pénzügyi nyomozók országosan több mint húsz helyszínen tartottak házkutatásokat; ingatlanokat és bankszámlán fellelt pénzt is zároltak, az okozott kár megtérülése érdekében.

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei kilenc gyanúsítottat hallgattak ki bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).