Nagy adócsökkentést ígért Trump


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai elnök Missouriban felvázolta a javasolt adóreform fő vonalait. 


Donald Trump a Missouri államban lévő Springfield városában, egy üzemben elmondott beszédében „Amerika-barátnak” nevezte az adóreform tervezetét. A vállalati és a személyi jövedelemadók jelentős mértékű csökkentését helyezte kilátásba, ám a részletekről csak annyit mondott, hogy ezek kidolgozása majd a kongresszusra vár. 

Néhány alapelgondolást azonban felvázolt. A vállalati adócsökkentések mellett az adókedvezmények jelentős megnyirbálását és az elsősorban a középosztályt segítő adócsökkentéseket szorgalmazta. „Muszáj csökkentenünk az amerikai vállalkozások adóit annak érdekében, hogy megőrizhessék a már meglévő munkahelyeket és újakat hozhassanak létre” – fogalmazott az elnök. „A munkahelyeink helyett a portékáinkat exportáljuk majd” – jósolta.

Leszögezte, hogy az Egyesült Államok a magas vállalati adók miatt veszítette el versenyelőnyét a világban és azt javasolta, hogy a vállalati adókat 35 százalékról 15 százalékosra csökkentsék. Trump szerint a változtatások ugrásszerű lökést adnának a gazdasági növekedésnek és az átlag családoknak is kifejezetten előnyös lenne. Hangsúlyozta, hogy most a törvényhozókon a sor. 

Az Egyesült Államokban 1986-ban volt utoljára adóreform, s mind a republikánus, mind a demokrata párti törvényhozók egyetértenek abban, hogy a több ezer oldalon rögzített jelenlegi adórendszer alapos átalakításra, legfőképpen egyszerűsítésre szorul. 

A gazdasági-üzleti élet főbb szereplőinek szervezetei – így például a kereskedelmi kamara – támogatják az átalakítást. Viszont a két politikai tábor közötti egyéb kérdésben meglévő nézetkülönbségek és éles ellentétek miatt az adóreform terén – elemzők szerint – nehéz lesz hamar egyetértést elérni. A demokraták már korábban jelezték, hogy nem szavaznak meg olyan adóreformot, amely könnyít a gazdagok helyzetén. Azt is jelezték, hogy olyan adóreformot támogatnak, amely „deficitsemleges”, vagyis a törvényhozóknak pontosan rögzíteniük kellene, hogy a csökkentéssel kieső adóbevételeket milyen forrásokból pótolnák. 

Donald Trump – akinek egyik fő választási ígérete az adóreform volt – azt szeretné, ha a kongresszus már az év végére megállapodásra jutna, sőt, akár meg is szavazná az új adórendszert.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).