NAV: a háztartási munkát már az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással is be lehet jelenteni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A háztartási munkát végzőket már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű, webes alkalmazásával, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is be lehet jelenteni – közölte az adóhivatal.

Háztartási munkának számít például a lakás takarítása, főzés, mosás, vasalás, a gyermekek felügyelete, házi tanítása, az otthoni gondozás és ápolás, a házvezetés vagy a kertgondozás.

A közlemény szerint, ha valaki ezekre a munkákra alkalmanként vagy rendszeresen háztartási alkalmazottat foglalkoztat, ezt be kell jelentenie, amit 2021-től már az ONYA-n is megtehet.

Jelezték, a háztartási munka korábbi bejelentési lehetőségei ugyanakkor továbbra is használhatóak: be lehet nyújtani a szükséges (21T1043H) adatlapot a NAV-hoz elektronikusan vagy telefonon a 185-ös számon hívható ügyfélszolgálaton keresztül.

A NAV 2019-ben vezette be az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazást, amelynek előnye, hogy használatához nem szükséges külön kitöltőprogramot és nyomtatványt letölteni, mert a folyamat teljesen webes alapú, és az esetleges hibák már a kitöltéskor, a beküldést megelőzően kiderülnek.


Az ONYA-val online intézhetők az adóazonosító jellel, adóigazolvánnyal, vámazonosító számmal és levelezési címmel kapcsolatos ügyek, de az alkalmazásban kezelhetők a jövedéki nyomtatványok, az adat- és változásbejelentések, a kisadózó vállalkozások bevallása és az adóelőleg-nyilatkozatok is.

A program elérhető a NAV oldalán az „Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás” menüpontból, valamint a https://onya.nav.gov.hu linken is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 26.

Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után lesz-e hátraarc?

Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
2020. június 3.

Adókönnyítéseket hoz az új salátatörvény

Megszűnik a tao- é a hipa-feltöltési kötelezettség, jövőre az ekáerben már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni, ha a Pénzügyminisztérium által szerdán beterjesztett salátatörvényt elfogadja az Országgyűlés. A javaslat szerint nehezebb lesz kikerülni az ingyenes egészségügyi ellátásra jogosultak köréből, és ahol van online pénztárgép, ott 2021-től elektronikusan is lehet fizetni.