NAV-figyelő, 12. hét: NETA-kötelesek lehetnek a vírushelyzet miatt előrecsomagolt pékáruk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Frissültek az Szja adóalap-kedvezményekről és KOMA adatbázisról szóló információs füzetek, családi kedvezményt és áfát érintő adózási kérdésre válaszolt a NAV és a PM.

1.Családi kedvezmény érvényesítése egyedülállók családi pótlékának folyósítása esetén

A NAV honlapján megjelent adózási kérdésben egy olyan speciális helyzet kerül bemutatásra, amikor egy siket házaspár három közösen nevelt gyermekére tekintettel érvényesít családi adó és járulékkedvezményt.

A családok támogatásáról szóló (Cst.) tv. 12. § (3) bekezdés b) pontja alapján a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából egyedülállónak kell tekinteni azt a szülőt, gyámot is, aki saját maga, illetve akinek a házastársa, élettársa vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül.

Az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés a) pontja alapján a családi kedvezmény érvényesítésére jogosult az a magánszemély, aki a Cst. szerint gyermekre tekintettel családi pótlékra jogosult, továbbá a jogosulttal közös háztartásban élő, családi pótlékra nem jogosult házastársa.

Ez alapján a családi pótlékra jogosult feleség és a férje is jogosult a családi kedvezményre.

szja adóalap kedvezmény2. Figyelem, NETA kötelesek lehetnek az előrecsomagolt pékáruk

A vírus helyzet kapcsán a boltokban, pékségekben kapható, korábban jellemzően csak a vásárló jelenlétében vagy a vásárló által becsomagolásra kerülő sütőipari termékeket egyre gyakrabban előre becsomagolva is árusítják.

Ezzel azok a NETA tv. szerint már előrecsomagolt termékeknek számítanak, és népegészségügyi termékadó kötelesek lehetnek.

A NAV ellenőrzési tapasztalata szerint a leggyakoribb ilyen termék az előrecsomagolt sós pogácsa, aminek a sótartalma 100 grammonként meghaladja a 2 grammot, így előrecsomagolt formában  már netát kell fizetni utána.

Adóköteles

  • az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott,
  • 1905, 2005 20 20, 2008 VTSZ-szám alá tartozó,
  • gabona, burgonya vagy olajos magvak felhasználásával készült,
  • sütött, extrudált vagy pörkölt, ízesített és
  • azonnali fogyasztásra alkalmas termék (nem tartoznak ide sem a fagyasztott, sem pedig a melegítésre szoruló termékek),

ha 100 grammjában a sótartalom meghaladja az 1 grammnyi mennyiséget.

Az előrecsomagolt termék: a termék és az azt tartalmazó egyedi csomagolás kombinációja, ha

  • a terméket nem a fogyasztó vagy a végső felhasználó jelenlétében csomagolják,
  • a csomagolásban található termék mennyisége előre meghatározott,
  • a termék mennyisége a csomagolás felbontása vagy észrevehető módosítása nélkül nem változtatható meg.

A NAV-figyelőben a fentieken túl olvashat még a fogászati implaantátumok és hasonló termékek beszerzésének, értékesítésének adózásáról, valamint a NAV friss információs füzeteiről.

szja adóalap kedvezmény

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek