NAV-Figyelő 48. hét: A rozsdaövezeti lakások 5 százalékos áfája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fontos, hogy a rozsdaövezetei kedvezményes lakásáfa-szabály időkorlát nélküli, azaz 2022. december 31-e után is fenn fog maradni.

Az Áfa tv. alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott rozsdaövezeti akcióterületen található földrészleten létesített többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított, 150 négyzetmétert meg nem haladó összes hasznos alapterülettel rendelkező lakás értékesítése esetében az adó mértéke az adó alapjának 5 %-a.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben találjuk meg a rozsdaövezeti akcióterület definícióját.

Rozsdaövezeti akcióterület: az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben kijelölt, közlekedési, közmű- és intézményi infrastruktúrával ellátott vagy fenntartható módon ellátható, lakó- és más rendeltetés kialakítására alkalmas terület.

Ezek jellemzően olyan, elsősorban ipari, kereskedelmi, közlekedési vagy honvédelmi célú felhasználást követően felhagyottá, alulhasznosítottá vagy leromlott állapotúvá vált, jellemzően környezetszennyezéssel terhelt területek, amelyek környezeti és műszaki beavatkozással értéknövelt, fejleszthető területté alakíthatóak.

Az első, Kormány által kijelölt rozsdaövezeti terület Budapest XIII. kerületében található.

Fontos, hogy a rozsdaövezetei kedvezményes lakásáfa-szabály időkorlát nélküli, azaz 2022. december 31-e után is fenn fog maradni.

Kedvezményezett civil szervezetek figyelmébe: A NAV változtat 2022. január 1-től az szja 1%-os összegek nyilvántartásán

A fenti naptól a kedvezményezett civil szervezeteknek felajánlott személyi adót a 703-as „Civil kedvezményezetti SZJA 1% felajánlás” adónemen ellenőrizhetik. Természetesen a 703-as adónem egyenlegét elektronikusan is le lehet majd lekérdezni az eBEV-portálon.

A 703-as adónemről kiutalás és átvezetés is kérhető majd az ATVUT17 számú „Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez” elnevezésű űrlapon, továbbá más adónemben nyilvántartott túlfizetés is átvezethető lesz erre az a számlára.

Egy kis vám: Megjelent a NAV 3006/2021. útmutatója az engedélyezett gazdálkodó (AEO) státuszról

Az AEO-engedély kérelemre kerül kiadásra, megszerzése önkéntes elhatározáson alapul. Kibocsátását követően tanúsítja, hogy az engedély birtokosa vámjogi szempontból megbízható és jelzi a vámhatósággal való együttműködési szándékát.

Az eljárást elektronikusan, az eAEO-STP rendszerben indíthatja el a kérelmező gazdálkodó, alkalmazottja vagy akár annak vámjogi képviselője. Viszont az AEO-engedély iránti kérelmet a kérelmező nevére, EORI- és adószámára kitöltve kell benyújtani.

Az AEO-engedély meglétéhez számos kedvezmény, könnyítés és egyszerűsítés társul.

Ezek a kedvezmények alapulhatnak

  • uniós vámjogszabályon,
  • nemzetközi megállapodáson,
  • nemzeti jogszabályon, vagy léteznek
  • a státuszból eredő ún. egyéb előnyök (közvetett/járulékos kedvezmények) is.

A NAV-figyelőben a továbbiakban olvashatnak a gyermekes szülők szja-visszatérítéséről, és adótraffipaxot is találnak benne.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2023. január 31.

NAV: igazolásokkal ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, ezek alapján ellenőrizhető a személyi jövedelemadó bevallási tervezete és a pénztárakba befizetett összegek után járó adóvisszatérítés összege – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.