NAV: hatékony az ellenőrzés, dől a pénz a büdzsébe

Szerző: Adó Online
Dátum: 2019. augusztus 8.
Címkék: , , ,
Rovat:
Az adóhatóság tavaly 190,6 ezer adószakmai vizsgálatot végzett, melyek 122 ezer adózót érintettek. A feltárt adókülönbözet meghaladta a 274,5 milliárd forintot, a kivetett szankciók összege 208,6 milliárd forintot tett ki – derül ki a NAV honlapján közzétett, a hivatal tavalyi tevékenységét ismertető Bulletin 2018 kiadványból.

A NAV ismerteti: a hivatalnál egyre nagyobb szerepet kapnak a valós idejű, célzott vizsgálatok. Kevesebb ellenőrzéssel, központosított kockázatelemzéssel és új szolgáltatások – például a kiemelt adózók előzetes értesítése, a támogató eljárás vagy az adótraffipax – bevezetésével hatékonyabban biztosíthatók a bevételek.

Csökkent az ellenőrzéstípusok száma, középpontba került a jogkövetéssel arányos hatósági fellépés. A támogató eljárások és támogató jellegű ellenőrzések jelentős költségvetési bevételt produkáltak, 2018-ban 15 475 támogató jellegű ellenőrzés eredményeként az adózók önellenőrző, illetve alapbevallásaikban 13,18 milliárd forint adóról adtak számot.

Kitérnek arra is, hogy a NAV 2018-tól – az EU tagállamai közül egyedüliként – biztosítja a papírmentes ellenőrzést. 2018-ban 12 ezer ilyen ellenőrzés volt. Ezekben az eljárásokban nincs szükség az adózó személyes részvételére, a NAV az ügyfél elektronikus tárhelyére küldi az ellenőrzés hivatalos iratait, az ellenőrzött fél iratait, beadványait pedig hivatali tárhelyén fogadja. Ezekkel az újításokkal jelentősen egyszerűsödött az ellenőrzési eljárás, és csökkentek az adózó, valamint a hivatal költségei, időráfordítása is – írják.

A szakterületi ellenőrzések közül az online pénztárgépek adatainak felhasználásával végzett 9,6 ezer ellenőrzés 2,8 milliárd forint adókülönbözetre derített fényt.

A jövedéki szakterületen befejezett 48,5 ezer ellenőrzés 13,5 ezer esetben tárt fel jogsértést, a kiszabható bírság összege megközelítette a 2,9 milliárd forintot.

A hivatal 2018-ban mintegy 3,5 ezer fémkereskedelmi ellenőrzést folytatott le.

A közúti ellenőrzések során feltárt jogsértések miatt 5,6 ezer esetben kellett közigazgatási bírságot kiszabni mintegy 850,7 millió forint értékben. A több mint 190 ezer járműellenőrzés 21,4 ezer ekáer-bejelentéssel kapcsolatos jogsértést állapított meg.

Az ekáer adatainak felhasználásával végzett 16,1 ezer ellenőrzés 2018-ban 36,3 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a bejelentések száma meghaladta a 13,4 milliót.

A revizorok az előző évinél kevesebb ellenőrzést végeztek, de magasabb találati aránnyal. A kockázatelemzés módszerével ugyanis nagy eséllyel olyan adózók vizsgálatára kerül sor, akiknél adózási szempontból nagy valószínűséggel szabálytalan az üzletmenet. A korábbi évekhez viszonyítva kiugróan magas a szakterületeknek – ezen belül a bűnügyi szakterületnek – átadott információk mennyisége, ami azt is jelenti, hogy egy adózóról több szakterület adatai is összefutnak a NAV rendszerében.

A foglalkoztatotti riasztás rendszerének segítségével a NAV tavaly 481 ellenőrzést zárt le, több mint 1,3 milliárd forint nettó adókülönbözetet feltárva. A riasztás alapján indított támogató ellenőrzések 200 millió forint többletbefizetést eredményeztek. Az eljárások eredményeként gyakran sikerül elérni, hogy a korábban bejelentés vagy járulékfizetés nélkül alkalmazott munkavállalók helyzete rendeződjön, foglalkoztatásuk a szabályok betartása mellett folytatódjon – írja kiadványában az adóhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Volt egyszer egy cafetéria?
2019. augusztus 16.

A cafetéria-juttatások beépültek az adórendszerbe. Az elmúlt években számos elemének megszűnt a kedvezményezettsége, több megszűnt juttatással kapcsolatban nemzetközi perekbe bonyolódott Magyarország. Szakértőnk, dr. Juhász István kérésünkre összefoglalta véleményét.

Importvámok: nő a feszültség Kína és az USA között
2019. augusztus 15.

A világ két legnagyobb gazdasága között dúló kereskedelmi háborúban Washington eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importcikkre vetett ki 25 százalékos pótvámokat, amire válaszul Kína 110 milliárd dollár értékű amerikai árut sújtott különböző mértékű büntetővámokkal.

Hatalmas hamis termék raktárra bukkant a NAV
2019. augusztus 15.

Hamis volt az a 41 ezer üvegnél is több parfüm, az a 16 ezer napszemüveg és az a csaknem 5 ezer kozmetikai termék, amit a NAV munkatársai egy budapesti raktárépületben foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár csaknem eléri az egymilliárd forintot.

Újra ismerős nevek a NAV adóslistáján
2019. augusztus 15.

A mágia sem segít azon, aki nem fizeti be az adóját – akár e tanulság is levonható az adóhatóság által közzétett jelentős összegű adóhiányt fehalmozó adósok listájából.