NAV-kinevezés: házszabályellenes a javaslat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – Gulyás Gergely fideszes elnök javaslatára – házszabályellenesnek minősítette  és nem tárgyalta csütörtökön azt a módosító javaslatot, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének kinevezési jogát a miniszterelnöktől a nemzetgazdasági miniszterhez indítványozta rendelni.


A testület a NAV-ról szóló törvény módosításán úgy változtatna, hogy fenntartaná a pénzügyőrök jelenlegi átvezénylési szabályait – három éven belül hat hónapra vezényelhetők át -, és nem vezetnék be, hogy egy éven belül akár négy hónapra is áthelyezhetők legyenek.

Az adótörvények módosításán is változtatna a törvényalkotási bizottság annak érdekében, hogy a gazdasági társaságok által oktatási intézményeknek nyújtandó adományok után ne kelljen áfát fizetni. A testület bővítené az önkormányzatok mozgásterét is az adóelőny nyújtásában: a védőnők is részesülhetnének abban a háziorvosok mellett. Megemelnék az adóelőny nyújtásának feltételeként meghatározott adóalap-maximumot is – 10 millió forintról 20 millióra.

Különös adózási módok az áfa rendszerében

Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.

További információ és megrendelés >>

Változtatnának a növekedési adóhitellel kapcsolatos szabályokon is, kikötve a többi közt azt, hogy felszámolásban, végelszámolásban résztvevők nem élhetnek vele, de a módosításuk részletezi azt is, hogyan csökkenthető a növekedési adóhitelre jutó adó még esedékessé nem vált összege.

A testület hozzányúlna az előterjesztés különadókat érintő részéhez is: rögzítenék, hogy a hitelintézeteknek hogyan kell meghatározniuk az adóalapot és adómértéket a befektetési szolgáltatás vagy kiegészítő tevékenységek esetében. Meghatároznák annak szabályait is, hogyan csökkentheti egy pénzintézet a különadóját akkor, ha jelentős vállalkozói kölcsön kihelyezésével járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.