NAV: tíz év járhat költségvetési csalásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Uniós és állami támogatással élt vissza egy Veszprém megyei gazdasági társaság; az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt tart a nyomozás, az elkövetők büntetési tétele akár 10 év szabadságvesztés is lehet – közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a honlapján pénteken.


A NAV közölte: a Balaton északi partján működő gazdasági társaság erdészeti géppark fejlesztésére pályázott állami és uniós támogatásra, utófinanszírozás keretében. Így a vállalkozás saját forrásból valósította meg a beruházást, majd a benyújtott dokumentumok alapján 178 millió forintos támogatáshoz jutott. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) későbbi ellenőrzése során azonban kiderült, hogy az erdészeti gépek beszerzését a kft. vezetője valótlan, és irreálisan magas összegű számlákkal igazolta.

A gyanú szerint miután normál piaci áron beszerezte a gépeket, papíron eladta szintén a saját érdekkörébe tartozó ciprusi és magyar cégeknek. Ők aztán már száz százalékkal növelt áron adták tovább azokat a támogatott vállalkozásnak, amely így a pályázatban kiírt legmagasabb összeget tudta igénybe venni. Volt olyan gép, amelynek azonosító címkéjét is meghamisították, mert használt eszközök nem szerepeltek a pályázati kiírásban – közölte a NAV.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Az ügyben a közép-dunántúli pénzügyi nyomozók egyszerre 24 helyen – a társaságok székhelyén, telephelyein, az ügyvezetők lakásán, valamint a könyvelőknél – tartottak házkutatást. Három férfit előállítottak, és gyanúsítottként kihallgattak, illetve több tanúkihallgatásra is sor került.

A nyomozók az okozott kár megtérülése érdekében 140 millió forint értékben lefoglaltak erdészeti gépeket, járműveket, fegyvert és követelést, valamint zárolták a vállalkozás bankszámláját.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.