Nébih: június 2-ig beadhatók a 2020-as felügyeleti díjbevallások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben kizárólag a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban dolgozó cégek nyújthatnak be bevallást.

Az élelmiszerlánc-szereplők többségének május 31-ig kell benyújtania a 2020-as felügyeleti díjbevallását, mivel az idén ez munkaszüneti napra esik, ezért az érintettek a bevallásaikat a következő munkanapon, június 2-án még beadhatják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában – közölte a hivatal kedden.

Kiemelték, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben bevezetett adózási határidők módosítása az élelmiszerlánc-felügyeleti díjra csak részben vonatkozik, ugyanis kizárólag a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban dolgozó cégeknél módosul szeptember 30-ra a bevallási és díjfizetési határidő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.