Négy embert is letartóztattak a milliárdos áfacsalási ügyben


Egy Kiskőrösről irányított, szeszes itallal kereskedő, a költségvetésnek több mint másfél milliárd forint kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a szervezet.

A gyanú szerint a banda tagjai Lengyelországból származó sörrel és jellemzően szlovák cégeken keresztül számlázott, minőségi alkoholtermékekkel kereskedtek. Az italokat folyamatosan cserélődő, strómanok vezette “bukó” cégeken futtatták át fiktív számlákkal, majd nagykereskedőknek értékesítették. Ezzel a módszerrel több mint 1,6 milliárd forint áfát és népegészségügyi termékadót csaltak el.

Az ügy felderítésében több mint száz pénzügyi nyomozó, járőr, revizor és informatikus vett részt. Az ország huszonöt pontján foglaltak le bizonyítékokat, tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként, a bűncselekménnyel okozott kár megtérülésére pedig hat ingatlant zároltak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a négy őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. május 10.

2015-ös százmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki nem vallotta be az általa vezetett tatai gazdasági társaság termékértékesítéséből eredő bevételét és csaknem százmillió forint áfát nem fizetett meg.
2021. június 22.

4,6 milliárdnyi áfacsalás állt a mobilbiznisz hátterében

Költségvetési csalás alapos gyanúja miatt letartóztatott négy férfit a Pécsi Járásbíróság, akik úgy tudtak versenyképes árat ajánlani a piacon, hogy a fiktív számlákra épülő hálózatuk révén 4,6 milliárdnyi áfát nyeltek el.