Nem nyomoznak az Uber ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűncselekmény hiányában elutasította az Uber-ügyben költségvetési csalás miatt tett feljelentést a NAV.


Az ügyészségre február elején érkezett feljelentést nagy összegű költségvetési csalás miatt az Uber ügyében. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni.

A feljelentés-kiegészítés teljesítésével az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg, a tizenöt napos határidőt egyszer meghosszabbították, majd a NAV – bűncselekmény hiányában – a feljelentést elutasította.

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a taxitársaságokat, és az adózása is átláthatatlan a számlázás nélküli online fizetés miatt. Ezekre az állításokra reagálva az Uber rendszere február elsejétől minden utazásról a magyar előírásoknak megfelelő elektronikus áfás számlát állít ki az autóspartner nevében.

(Forrás: MTI)

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>



Kapcsolódó cikkek