Nem vizsgálja a gigaadócsalás gyanúját a Parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sem a Fidesz, sem az MSZP nem támogatja, hogy parlamenti vizsgálóbizottság kutassa Horváth András volt revizor állításainak igazságtartamát.


Schiffer András LMP-frakcióvezető és Ángyán József független képviselő a múlt héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Horváth András volt NAV-revizor állításai nyomán. A kezdeményezést 50 képviselő írta alá, az LMP mellett a Jobbik frakciójának tagjai, valamint a független képviselők egy része – jelentette be hétfőn a Parlamentben Schiffer. Az LMP-s politikus szerint mindez azt jelenti, hogy sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek nem érdeke, hogy „az ország kiszabaduljon a maffiahálózatok szorításából”.

Schiffer András bejelentette: közérdekű adatkéréssel fordulnak a nemzetgazdasági miniszterhez, hogy 15 napon belül megkapják az ügyben egy hétvége alatt lefolytatott minisztériumi vizsgálati jelentést és megismerhessék annak főbb megállapításait.

Ángyán József a sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz és az MSZP azzal, hogy nem támogatja az adóhatósággal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását, azt bizonyítja, hogy „egységes maffiahálózat irányítja a háttérből a politikát” évtizedek óta.

Mint arról lapunk többször is beszámolt: Horváth András, a NAV volt ellenőrzési koordinátora több sajtótájékoztatón is arról beszélt, hogy nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.