Nőhet a nyereségminimum adóalap összege


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei adóbevallásukban már nem vonhatják le a teljes bevételükből az eladott áruk beszerzési értékét (ELÁBÉ) és a közvetített szolgáltatásokat a cégek, ezért számítaniuk kell arra, hogy jelentősen emelkedni fog a kötelező legkisebb adóalapjuk mértéke. A törvénymódosítás elsősorban a kereskedelmi szektort érinti negatívan, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.


2015. január 1-től megváltozott a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény (Tao tv.) nyereségminimum számítására vonatkozó szabálya. (A nyereségminimum alkalmazásának célja, hogy az adott vállalkozás részéről még minimális veszteség esetén is legyen valamilyen mértékű adóbefizetés az állam felé.) Bár a cégeknél és az egyéni vállalkozóknál továbbra is 2 százalék lesz az elvárt nyereségminimum alsó határa, az idei adóbevallásban a teljes bevételből már nem lehet levonni az eladott áruk beszerzési értékét és a közvetített szolgáltatásokat, ezért a kötelező legkisebb adóalapot már a teljes bevétel alapján kell majd kiszámolnia az adózónak. A módosítás leginkább a kereskedelmi szektor alacsony árréssel működő szereplőit érinti érzékenyen.

Érdemes egy konkrét példával érzékeltetni a változás mértékét: amennyiben eddig egy 100 milliós bevételű cég, vagy egyéni vállalkozó 95 millió forintot fizetett az eladott áruk beszerzési értékéért és a közvetített szolgáltatásokért az adott évben, akkor a maradék 5 millió forint 2%-ának megfelelő összeg, vagyis minimum 100 ezer forint adóalapja keletkezett. Az idei adóbevallásban viszont már nem lehet levonni az említett költségeket, így a kötelező legkisebb adóalap már egyből a vállalkozás bevételének 2%-át (módosító tételek nélkül) fogja érinteni, vagyis 2 millió forintra emelkedik a nyereségminimum adóalapja.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Amennyiben egy adott cég veszteséges, esetleg az éves nyeresége nem éri el a bevételének 2 százalékát, akkor lehetősége van arra, hogy ne automatikusan a bevétele után fizesse be a nyereségminimum adót. Ebben az esetben a NAV a cég adóbevallásban kiszámolt eredményét veszi alapul, ezzel a megoldással kapcsolatban ugyanakkor Bagi Márta, a Baker Tilly adótanácsadási szolgáltatások partnere az alábbiakra hívta fel a figyelmet: „Ebben az esetben egy adóellenőrzést kockáztat a vállalkozás, mivel egy részletes adatlapot kell majd benyújtania a hatóság felé, amelyben igazolni tudja az elért gazdasági eredmények valódiságát.”

Ezután a NAV egy kockázatelemző program segítségével harminc napon belül kiválasztja azokat a cégeket és vállalkozásokat, amelyekről feltételezhető a bevételek eltitkolása, vagy a szabálytalan költségelszámolás. A vitatott esetekben viszont már magának az adózónak kell bizonyítania a hatóság felé, hogy nincs szó adóelkerülésről.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).