Nyerőgépek: ennyi volt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak játékkaszinóban működhetnek pénznyerő gépek – kivételes sürgősséggel betiltották a játéktermeket. A parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben.


A parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn, rendkívüli kormányülést követően nyújtotta be előterjesztését, amelyet 238 igen szavazattal, egy nem és nyolc tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban kedden délelőtt már jóvá is hagyott az Országgyűlés.

Az új szabályozás alapján pénznyerő automata a továbbiakban csak játékkaszinóban működtethető, máshol – így például vendéglátóhelyeken – nem üzemelhetnek játékgépek. A törvény a kihirdetését követő napon életbe lép, a pénznyerő automata üzemeltetésére korábban kiadott, illetve a játékterem-engedélyek hatályukat vesztik. A szerencsejáték-szervezők tizenöt napon belül kötelesek leadni őket az adóhatóságnak.

A kormány hétfői rendkívüli ülésén döntött a pénznyerő játékautomaták működtetésének szinte teljes tilalmáról. Lázár János államtitkár azt mondta: a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne dobálják játékgépekbe a pénzüket, másrészt „súlyos nemzetbiztonsági kockázatok” is felvetődtek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban.

Az előterjesztés indoklása szerint a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetésének tilalmával jelentősen csökken majd a szerencsejáték kedvezőtlen hatásait elszenvedők köre. Az indoklás utal arra, hogy a pénzügyi kiadások mellett a játékgépezés sokaknál egészségügyi, pszichés zavarokat és károkat okoz, ebből adódóan költségvetési többletkiadással is jár az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben. A függőség miatt a társadalom számottevő részében gyakoribbak egyes köznyugalom, élet és testi épség, valamint vagyon elleni, illetve gazdasági bűncselekmények – állapította meg az előterjesztő igazságügy-miniszter.

A törvény a továbbiakban kizárólag játékkaszinókban engedélyezi a pénznyerő gépek működését.

Lázár János a kormánydöntésről beszámoló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kieső költségvetési bevételeket, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot az online szerencsejáték megadóztatásából pótolnák. A nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozásának kidolgozásával Navracsics Tibort bízta meg Orbán Viktor kormányfő. Arra a kérdésre, hogy miért kell ilyen sürgősen – két nap alatt – megtárgyalni a javaslatot, az államtitkár úgy válaszolt: nem lehet hónapokon keresztül vitázni a témáról, mert félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai.

A parlament tavaly szeptemberben a játékadó megemelésével igyekezett visszaszorítani a szerencsejátékokat. Lázár János – akkor még Fidesz-frakcióvezető – indítványára a pénznyerő automaták tételes adója november 1-jétől az addigi mérték öt-, illetve hatszorosával nőtt: havi 100 ezerről 500 ezerre, míg a játékkaszinókban üzemeltetett gépeké 120 ezerről 700 ezer forintra. Emellett bevezettek egy százalékos adót, amelyet a gépenkénti 900 ezer forint feletti – negyedéves – játékbevétel után kell megfizetni. Ennek mértéke 20 százalék lett. A játékadó emelése megtizedelte a pénznyerő automatákat: a megnövelt adóteher miatt számuk a 2011-es 22 ezerről 2 ezerre csökkent.

A játékgépek üzemeltetésének szinte teljes tilalmáról szóló döntésre reagálva a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke megdöbbenésének adott hangot. Schreiber István hétfőn súlyos tévedésnek nevezte, hogy a kieső adóbevételeket az online szerencsejáték bevételeivel pótolni lehetne, és arra kérte a képviselőket, ne szavazzák meg a módosítást. Kitért arra is, hogy több mint ezer vállalkozás ölt pénzt abba, hogy – egy korábbi kormánydöntésnek megfelelően – áttérjen a szerveralapú játékgépek üzemeltetésére, de azokat most szintén betiltották. Emellett úgy foglalt állást, hogy az intézkedés negyvenezer munkavállaló és az általuk eltartott százötven-kétszázezer családtag kenyerét veszi el.

A nyerőgépiparral a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozott hétfőn. A testület meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok tájékoztatóját. A fideszes Gulyás Gergely szerint a zárt ülésen elhangzottak megerősítették a kormányzati előterjesztés indoklásaként megfogalmazott véleményeket. Az LMP-s Mile Lajos is úgy nyilatkozott, vannak olyan elemei a szektornak, amelyek nemzetbiztonsági kockázatokat rejtenek.

(forrás: MTI)

Tervezzen az őszre Hungary Cardért!

Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!

Rendezvénynaptárért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.