Nyugtaadási kötelezettség rendezvényeken, fesztiválokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyári fesztiválszezon és a népszerű szabadtéri rendezvények a szezonális adóellenőrzést is elindították. A NAV tájékoztatójából kiderül, hogy az alkalmi árusok (alkalmi kitelepülők) számla- vagy nyugtaadásra kötelezettek-e, és hogyan kell teljesíteniük azt, valamint, milyen szankciókkal járhat a mulasztás.


A jogszabályi rendelkezések alapján az ilyen értékesítési formában is fennáll az adóalanyok számla-, illetve nyugtaadási kötelezettsége, pénztárgépet azonban nem kötelező használni az ilyen elárusítóhelyeken, még akkor sem, ha az egyes adóalany (vállalkozás) az egyébként működtetett üzleteiben annak használatára ott kötelezett – derül ki a tájékoztatóból.

Számla, nyugta kibocsátási kötelezettség szabályai

Az általános forgalmi adóról szóló törvény (Áfa tv.) rendelkezései szerint az adóalanynak az értékesítésről főszabály szerint számlát kell kiállítania. Azonban, amennyiben a vevő (a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője) nem adóalany, és az ellenérték adót is tartalmazó összegét legkésőbb a teljesítésig készpénzzel, készpénz/pénz-helyettesítő eszközzel (így akár például egy adott rendezvényen erre rendszeresített utalvánnyal) maradéktalanul megtéríti, és számla kibocsátását nem kéri, akkor az értékesítő adóalany mentesül a számla kibocsátási kötelezettség alól, és ilyen esetben nyugtaadási kötelezettség terheli. (A 900 ezer forintot elérő vagy azt meghaladó összegű fizetéskor is kötelező lenne a számla kibocsátása, de ilyen ügylet az ilyen árusítóhelyeken jellemzően nem fordul elő.)

Az előzőekben említettek szerinti „készpénzes” termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról mindenképpen legalább nyugtát, vagy a vevő arra irányuló kérése esetén számlát, egyszerűsített adattartalmú számlát ki kell bocsátani.

A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy például, ha egy mezőgazdasági tevékenységet végző, egyébként a kompenzációs rendszer különös szabályai szerint adózó, ezáltal már adóalany személy a termékeit nem felvásárlónak értékesíti a kompenzációs rendszer keretében (ahol számlaadási és nyugtaadási kötelezettség nem terheli), hanem például egy vásárra, alkalmi kitelepülésre elviszi, és ott értékesíti, akkor számla vagy nyugtaadási kötelezettség terheli.

Az alanyi adómentességet választó adóalanyokat ugyanúgy terheli a számla- vagy nyugtaadási kötelezettség, mint az adókötelesen értékesítő adóalanyokat.

A nyugta kötelező adattartalma

Az Áfa tv. 173. §-a szerint a nyugta kötelező adattartalma a következő:

  • a nyugta kibocsátásának a kelte
  • a nyugta sorszáma, amely a nyugtát kétséget kizáróan azonosítja
  • a nyugta kibocsátójának adószáma, valamint neve és címe
  • a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának adót is tartalmazó ellenértéke.

A nyugtán tehát nem kell sem vevői adatokat, sem adókulcsokat szerepeltetni, a kötelezően feltüntetendő adatokon felül azonban tartalmazhat egyéb adatokat, információkat is, azonban azok feltüntetése nem mehet az áttekinthetőség rovására.

Hogyan szerezhetjük be a szükséges számla, nyugta nyomtatványokat?

Amennyiben a kitelepülésen értékesítő adóalany valamilyen okból még nem rendelkezik adóigazgatási azonosításra alkalmas számla- illetve nyugta nyomtatvánnyal, akkor azt az értékesítést megelőzően be kell szereznie a nyomtatványforgalmazóktól, és szigorú számadás alá kell vonnia. Fontos tudni, hogy adóigazgatási azonosításra az erről szóló pénzügyminiszteri rendelet alapján azok a nyomtatványok alkalmasak, melyek az adóhatósági nyilvántartás szerinti sorszámtartománnyal készültek, a forgalmazó arról nyilvántartást vezet, és a forgalmazó annak értékesítéséről az adóhatóság felé az adatszolgáltatást teljesíti. Emiatt a nyomtatványt előállító illetve forgalmazó adóalany a nyomtatványt kizárólag adóalanyi minőségében eljáró személynek, szervezetnek értékesítheti, aki köteles e minőségét az értékesítéskor előzetesen igazolni (pl. aláírási címpéldány, cégbírósági végzés, bejelentkezési lap stb. bemutatásával). Ezért erre a számla, nyugta beszerzésekor fel kell készülni az adóalanynak – figyelmeztet az adóhatóság.

Többet szeretne tudni az áfa-aktualitásokról és a számlázásról? Jöjjön el konferenciánkra július 17-én!

Ízelítő a tematikából:

  • Szolgáltatásnyújtások teljesítési helye
  • Határon átnyúló ügyletek
  • Adóalap, adómentességek
  • Fordított adózású ügyletek
  • Az áfa visszaigénylés rendszere, visszaigénylési szabályok
  • A bizonylatolási szabályok átalakulása, a számla adattartalma
  • A számla megjelenési formái: papíros alapú és elektronikus úton kibocsátott számlák

Időpont:
2012.07.17. 10.00 – 15.00 óráig

Előadó:
Dr. Csátaljay Zsuzsanna adószakértő

Helyszín:
Complex Kiadó Előadóterme, 1117 Budapest Prielle Kornélia U. 21-35.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztásának szankciói

A számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztása miatt felmerülő szankciókról az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 172. §-a rendelkezik.

Az adózó 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha a számla-, egyszerűsített számla-, nyugtakibocsátási kötelezettségét elmulasztja, illetőleg a számlát, egyszerűsített számlát, nyugtát nem a tényleges ellenértékről bocsátja ki.

Ezen túl, számla, egyszerűsített számla, nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztásáért az adózó mellett az adózó alkalmazottja, képviselője, vagy az a magánszemély is, aki az értékesítésben közreműködik, 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az üzlethelyiség nélkül végzett tevékenység esetén üzletlezárást helyettesítő bírságot állapít meg, ha az adózó

  • be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott,
  • igazolatlan eredetű árut forgalmaz,
  • az adóköteles tevékenysége során (piaci árusítóhely, mozgóbolt stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtakibocsátási kötelezettségét. A fenti jogsértések ismételt elkövetése esetén az üzletlezárást helyettesítő bírságot ismételten (alkalmanként) meg kell állapítani. A kiszabható bírság felső határa magánszemély adózó esetében 200 ezer forint, más adózó esetén 500 ezer forint.

Méltányosság

A kiszabott bírság méltányolható körülmények esetén bizonyos esetekben mérsékelhető, elengedhető, ha az adóalany arra irányuló kérelme megalapozott. Az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti.

Az adóhatóság a pótlék- és bírságtartozást kivételes méltányosságból mérsékelheti (elengedheti) különösen akkor, ha annak megfizetése a vállalkozási tevékenységet folytató magánszemély, jogi személy vagy egyéb szervezet gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).