Adó

2012. május 17.

Hamarosan jönnek a 2013-as adótörvények

A kormány június 15-ig benyújtja a költségvetési törvény tervezetét a parlamentnek, amely még júliusban is tárgyal a büdzsétervről. A jövő évi adótörvényeket vélhetően még a nyár elején elfogadják. A nemzetgazdasági tárca máris közölte a 2013-as büdzsé sarokszámait.

2012. május 17.

Nem lesz ingatlanadó

A kormány nagyon határozott álláspontja, hogy semmiféle központi ingatlanadót nem kíván kivetni – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő.

2012. május 17.

Ingatlanadó: nem a lakosságot terheli

Csak a fejlesztő önkormányzatok fognak élni az értéknövekedési hozzájárulás kivetésével,az új teher elsősorban azokat érinti, akik üzleti céllal adnak-vesznek ingatlanokat – mondta Szaló Péter, belügyminisztériumi helyettes államtitkára a Napi Gazdaságnak.

2012. május 17.

Még érvényesíthető a megszűnt lakáscélú kedvezmény

A lakáscélú hitel törlesztéséhez kapcsolódó adókedvezmény 2007. január 1-jével megszűnt, azonban átmeneti szabályok alapján azok, akik a hitel törlesztését ezen időpontot megelőzően megkezdték, a kedvezményt – a 2006. évi törvényi feltételek teljesülése esetén – áthúzódó kedvezményként ezt követően is igénybe vehetik. Az áthúzódó kedvezmény utoljára a 2015-ben vehető igénybe – közölte honlapján a NAV.

2012. május 17.

Bérkompenzáció: kevesen pályáztak

A 21 milliárdos keretre mindössze 5,9 milliárdnyi igény érkezett a friss bérkompenzációs pályázatra. A nemzetgazdasági tárca szerint ez siker, az ellenzék szerint kudarc.A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint jól működik a bérkompenzációs rendszer, a rendelkezésre álló adatok szerint a versenyszférában az érintettek háromnegyede már megkapta a kiegészítést.

2012. május 16.

Keményen alkudozik a bankszövetség

Kevesebb terhet vállalnának a tranzakciós illetékből a bankok, és azt is el akarják érni, hogy az illetéknek legyen felső határa – jelentette be Patai miháléy, a Magyar bankszövetség elnöke, miután a szervezet kijelölte tárgyalódelegációját. Patai Mihály biztos abban, hogy egyezségre jutnak a kormánnyal.

2012. május 16.

Az szja-bevallások negyede hibás

A már beérkezett személyi jövedelemadó-bevallások közül minden negyedik hibás – közölte a NAV. Az adóhatóság ezért két kisfilmmel könnyíti meg az adózók dolgát.

2012. május 16.

SZÉP-Kártya, Erzsébet utalvány: mit vizsgál az EU?

Az Európai Bizottság vizsgálja a magyar étkezési utalványpiac reformját. Dr. Kovách Ákos ügyvéd, a GLN Budapest szakértője segít tisztábban látni a kérdésben: mit is vizsgál pontosan a Bizottság, és mi az eljárás menete.

2012. május 16.

Új ingatlanadó készül

Értéknövekedési hozzájárulás bevezetését tervezi a kabinet. E szerint az ingatlan értéknövekményének tizedét elvonhatná a helyi önkormányzat. Az új elvonás mértékét a helyhatóságok által elkészített ingatlanérték-klaszter jelentené.

2012. május 16.

Mindent az szja-bevallásról

Néhány nap maradt a 2011-es évi jövedelmeink bevallására és az adó megfizetésére. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy az utolsó pillanatokra is legyen fogódzó. Aki nem boldogul, a NAV-tól is kaphat segítséget.

2012. május 15.

Matolcsy minden adótitkok tudója lesz

Korlátlan betekintési jogot kap az adótitkokba a második félévtől Matolcsy György a parlament előtt lévő salátatörvény szerint – írja a Népszabadság. Oszkó Péter szerint ez aggályos lehet, Vámosi-Nagy Szabolcs viszont indokoltnak tartja a módosítást.

2012. május 15.

Nagy adócsökkentést tervez Románia

Szja- és járulékcsökkentést ígért az új román miniszterelnök, ha a kormányzó koalíció megtarthatja a hatalmat az év végi választások után is. Az egykulcsos szja-rendszert ugyanakkor elhagynák.

2012. május 15.

Kiküldetés, kirendelés elszámolása

2012-től a külföldi kiküldetésre tekintettel kifizetett napidíj meghatározott része igazolás nélkül elszámolható költségnek minősül, tehát nem adózik. A kedvező változás mellett azonban a kiküldetéssel, kirendeléssel kapcsolatos költségtérítések adójogi megítélése számtalan kérdést vet fel – ezekre találunk válaszokat az Adó szaklap 2012/7. számában.

2012. május 15.

Tovább ad tanácsokat a NAV

Meghosszabbított ügyfélfogadással segítik az adózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai a személyi jövedelemadó bevallás beadásának megkönnyítése érdekében.

2012. május 15.

Bankadó: egyeztetnek, vagy nem?

Folyamatos az egyeztetés a bankszövetséggel – állítja a nemzetgazdasági tárca. A bankaszövetség készül a tárgyalásokra, amelyek szerintük még nem kezdődtek meg. Rogán Antal azt mondta: szükség lesz egyeztetésekre.

2012. május 15.

Fontos részletek a távközlési adóról

A távközlési adó maximuma felett nem terhel senkit adófizetési kötelezettség – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Amennyiben a cégek az új adó egészét egy az egyben a fogyasztókra hárítják, az az áfaalapot növelné – ez már a költségvetési bizottság ülésén derült ki. Közben a távközlési cégek és a minisztérium nyilvános, és eredménytelen csörtét vívott.

2012. május 15.

Júliustól jön a fordított adózás

Ritkán látható, összpárti támogatással fogadta el az Országgyűlés a fordított adózás mezőgazdasági termékekre való kiterjesztését az Országgyűlés. A jogszabály július elsejétől lép hatályba, feltéve, ha az EU is engedélyezi, és idén 10 milliárdos pluszbevételt hozhat a büdzsének.