Adó

Idén megugrik az infláció

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 29.
Rovat:

2007 első felében akár 7-8 százalékos is lehet az infláció, s csak az év végére lehet 6 százalék körüli – vélte az MTI-nek adott interjújában Járai Zsigmond.

Lassul a fejlődés a bankszertorban – pedig adósodik a magyar, főleg devizában

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 29.
Rovat:

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden publikálta a magyar bankszektor harmadik negyedéves elemzését. Az utóbbi évek dinamikája megtorpant, az első, lassulásra utaló jelek már látszanak a magyar bankszektor negyedéves számaiban. A bankszektort jelentős lassulás jellemezte, a harmadik negyedéves növekedés mindössze 1,8% volt. Az első negyedévben még 6,3%-os, a másodikban 6,6%-os bővüléssel szembesülhettünk.

Gyanúsan keveset keresnek az alkalmazottak?

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 28.
Rovat:

Több tízmilliárd forintnyi bevételt hozhat az állam konyhájára, hogy az APEH most már szisztematikusan vizsgálja az adott szakmában szokatlanul alacsony pénzen foglalkoztató cégeknél, nem adnak-e más úton-módon jövedelmet.

Kinevezték az APEH hét regionális vezetőjét

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 28.
Rovat:

Az adóhatóság elnöke csütörtökön átadta a kinevezési okiratokat a jövő év január elejétől működő regionális igazgatóságok vezetőinek.

Vége a takarékbetétek adómentességének

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 28.
Rovat:

Az augusztus végéig lekötött banki betétek első kamatperiódusából származó kamata adómentes, így a takarékbetétek hozadéka jövőre mindenképpen adókötelessé válik.

A vállalatok adminisztrációs terheit csökkentené a GKM

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 12.
Rovat:

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az Üzletre hangolva című programmal a kis- és középvállalkozások adminisztrációs és működési terhei nemzetgazdasági szinten 50-100 millió forinttal csökkenjenek – mondta Egyed Géza, a tárca szakállamtitkára az Ipari Parkok Egyesülete közgyűlésén, szerdán, Budapesten.

Pénzügyi tárgyú törvénymódosítások

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 12.
Rovat:

A nyáron elfogadott megszorító csomag kiegészítéseként december elején szavazták meg a honatyák a 2007-es pénzügyi tárgyú módosításokat tartalmazó 2006. évi CXXXI. törvényt. A döntően adózási és társadalombiztosítási kérdéseket érintő jogszabály húsznál is több törvény rendelkezéseit érinti.

Adószámmal rendelkező magánszemélyek utáni járulékfizetés

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 12.
Rovat:

A foglalkoztató intézmények közül sokan az adószámmal rendelkező magánszemélyek társadalombiztosítási jogállást illetően abban a téves feltevésben vannak, hogy mivel a magánszemélyek számlát adtak, nem kell tőlük járulékot vonni és nem kell utánuk társadalombiztosítási járulékot, tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni.

Magánszemélyek különadója és a kapcsolódó kifizetői feladatok

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 12.
Rovat:

A nyári adócsomag részeként elfogadott 2006. évi LIX. törvény nemcsak a vállalkozásokra, hanem a magánszemélyekre is bevezette 2007. január 1-től a különadó fizetési kötelezettséget. Azok fizetnek különadót, akiknek az adóbevallásukban (adóhatósági adómegállapításukban) bevallott összevont adóalapot képező jövedelme meghaladja a járulékalap adott évre vonatkozó felső határát.

Költségvetés

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 12.
Rovat:

December végén fogadta el a parlament a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvényt. A központi költségvetés bevételi főösszege 6669,4911 milliárd, a kiadási főösszege pedig 8325,9767 milliárd forint lett, így 1656,4856 milliárd forintos hiánnyal számolnak a 2007-es évben.

Jövőre 10 százalékkal csökken a jövedelem?

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. december 12.
Rovat:

A vállalkozók akár 10 százalékosra is becsülik azt a jövedelemvesztést, amelyet Magyarországon a bérből élők a magasabb adók és árak miatt 2007-ben elszenvedhetnek – közölte Maria Smid, a Kienbaum Beratungen GmbH elemzője, sajtótájékoztatón, szerdán, Budapesten.

Teljes körűvé vált a járulékfizetés

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. január 1.
Rovat:

December 11-én fogadta el a parlament a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXI. törvényt, amely viszonylag nagy terjedelemben érinti az államháztartásról szóló törvény szabályait, emellett azonban számos adózással kapcsolatos rendelkezés tekintetében is változásokat hoz.

Szigorodnak az előnyugdíj szabályai

Szerző: Adó Online
Dátum: 2006. január 1.
Rovat:

November utolsó napjaiban fogadta el az országgyűlés, de csak december közepén hirdették ki a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. év LXXXI. törvény valamint az egyes kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2006. évi CVI. törvényt, amely egyebek mellett jelentősen átalakítja az előre hozott nyugdíjazás szabályait is. Pontosítja az eddig hatályos rendelkezéseket, amikor rögzíti, hogy 2009. január elsejéig előre hozott öregségi nyugdíjra a nők az 57. életévük, a férfiak pedig a 60. életévük betöltésétől jogosultak, ha legalább 38 év szolgálati időt szereztek.

Objektív felelősség: ráfázás az áfázás

Szerző: Adó Online
Dátum: 2004. december 3.
Rovat:

Nem tartalmaz komolyabb meglepetéseket az elfogadott adó- és járuléktörvény a várakozásokhoz képest. Érdemes a változásokat azonban közelebbről is szemügyre venni, hiszen az ördög – pontosan az, amelyik nem alszik – a részletekben van. A Deloitte szakértői az adóváltozásokról.

Káoszt okozhat a nyugdíjrendszer átszabása

Szerző: Adó Online
Dátum: 0210. október 18.
Rovat:

Amennyiben a pénztári befizetések felfüggesztését a kormány az állami rendszer megnyitásával kapcsolja össze, rövid időn belül 500-600 milliárd forint áramolhat vissza az tb-be. Pénztári befektetések zúdulhatnak értékesítendőként a piacra, ami komoly zavarokat okozhat.

Használhatatlan APEH-adatbázis?

Szerző: Adó Online
Dátum: 0209. július 14.
Rovat:

Nehezen áll össze a köztartozásmentes adatbázis az adóhivatalnál. Nem sokat könnyített a kormány azzal, hogy ideiglenesen felfüggesztette az együttes adóigazolások megkérését a közbeszerzések során. Tavaly márciustól él az a szabály, amely szerint egy közbeszerzéses beruházás során csak akkor lehet kifizetni egy alvállalkozót, ha igazolni tudja, nincs köztartozása. Ez a rendszer bővült ki az idén az úgynevezett köztartozásmentes adatbázissal, amely az APEH honlapjáról is elérhető.

A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások

Szerző: Adó Online
Dátum: 0201. október 21.
Rovat:

Sürgősséggel tárgyalja a parlament azt a módosító javaslatot, amely a magánnyugdíjpénztári tagdíjak átutalásának 14 hónapos felfüggesztéséhez kapcsolódik. A jogszabálymódosítás érinti a Tbj-t, az Ekho törvényt és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt is.

KoKaIn-nal és RADAR-ral veszi fel a harcot az adócsalókkal az APEH

Szerző: Adó Online
Dátum: 0200. október 16.
Rovat:

Nemcsak az adóhatósági szolgáltatások javításában, hanem az adócsalások leleplezésében és megelőzésében is egyre nagyobb szerepet játszik a számítástechnika. Az adóhatóság tegnapi sajtótájékoztatóján több informatikai alkalmazás működési elvét is bemutatták, melyeknek köszönhetően jelentősen javult az elmúlt években az adóellenőrzések hatékonysága.

Különadó a sokat kereső alkalmazottaknak

Szerző: Adó Online
Dátum: 0200. október 13.
Rovat:

Jövő év január 1-jétől átmeneti időre, egy évre vezetne be különadót a kormányfő, amit azok fizetnének, akik havi kétmillió forint felett keresnek az önkormányzati vagy állami többségi tulajdonú cégeknél.