Adó

2009. szeptember 10.

Egyszerűsödik az autók elzálogosítása

Szeptember elsejétől él az a törvénymódosítást, amely közokiratba foglalás nélkül is lehetővé teszi a zálogjog alapítását ingó dolgok, így például autók esetében is. A jövő hónap elejétől léphet hatályba a módosítással kapcsolatos végrehajtási rendelet, amely a könnyített bejegyzés eljárási szabályait állapítja meg. A szakemberek szerint az új szabályok kedvező változást hozhatnak az autófinanszírozás területén.

2009. szeptember 9.

78 ezer forint lenne a minimálbér

78 ezer forint lenne 2010-ben a minimálbér, 95 160 forint a bérminimum, ha az országos érdekegyeztetésen átmegy az MSZOSZ javaslata. A munkavállalók szerint a reálbér eddigi csökkenése s az új adójogszabályok is indokolják az infláció fölötti emelést.

2009. szeptember 8.

Ügyfélkapu, cégkapu

A Miniszterelnöki Hivatal elkészítette a központi elektronikus szolgáltató rendszer igénybevételével végzett azonosításáról szóló kormányrendelet tervezetét. Eszerint októbertől elektronikus úton is lehet majd ügyfélkaput létesíteni. A jövő évtől pedig a vállalkozások is regisztráltathatják magukat.

2009. szeptember 8.

Akik nem szeretnek nálunk adózni

Évről-évre nő a magyarországi telephely nélkül tevékenykedő külföldi társaságok száma, összforgalmuk több ezermilliárd forintra rúg. A tendencia egyik oka, hogy az így működő cégek nem alanyai a magyar társasági adónak, az itteni nyereségük után is külföldön fizetik meg az adót.

2009. szeptember 7.

Nagy vízválasztó előtt az evások

Idén és jövőre jelentősebb változások következnek az evások életében, vagyis az idei és a jövő évi teljesítések egyelőre csak nehezen becsülhetők meg.

2009. szeptember 6.

Iparűzési adó, vagyonadó 2010-ben

A helyi iparűzési adót érintő adóztatási feladatok a 2010-től kezdődő adóévek vonatozásában átkerülnek az állami adóhatóság hatáskörébe. Eszerint az adózók elektronikus úton az APEH-hoz nyújtják be az iparűzésiadó-bevallásaikat, illetőleg oda teljesítik a befizetéseiket is. Az újonnan bevezetendő vagyonadóval kapcsolatos kötelezettségeket önadózással kell teljesíteni. Erről olvashatnak az Adó szaklap 2009/11. számában.

2009. szeptember 4.

Feketében utazik az APEH

A feketefoglalkoztatás ellenőrzésében erősít az APEH és fokozza a járulékfizetési kötelezett vizsgálatát, mert tavaly is 14 milliárd be nem fizetett adót találtak.

2009. szeptember 4.

Csökkenti-e a fedezetkezelés a lánctartozásokat?

Október 1-jétől bevezetik az építésügyben a fedezetkezelő intézményét. Ennek egyrészt az a célja, hogy javítsa a beruházások minőségi kivitelezését, másrészt garantálja a pénzügyi teljesítést az alvállalkozók felé. A megkérdezettek közül többen kétlik, hogy a szabályozás elérné a célját.

2009. szeptember 3.

Az eltiltott vezetőkkel bővült az ingyenes céginformációk köre

Az ingyenes céginformációról szóló rendelet szeptember harmadikától hatályos módosítása lehetővé teszi az eltiltás alatt álló vezető tisztségviselők adatainak a lekérdezését. A cégjegyzékben feltüntetett, eltiltásra vonatkozó adat (annak kezdete, vége) ugyanis ingyenesen megismerhető lesz.

2009. szeptember 3.

Kevesen fizetnek sok adót

Az szja bevallások adatai szerint tavaly az adózók 14,6 százaléka viselte az összes adóteher 64,5 százalékát.

2009. szeptember 2.

Ha jó a szerződés, könnyebb a követelésbehajtás

A szeptember 1-jétől hatályos új csődtörvény célja, hogy vonzóbbá tegye a csődeljárást, erősítse adósságrendező funkcióját, a csődegyezségek megkötésével pedig csökkenjen a felszámolási eljárások száma. A felszámolás elkerülésével sem biztos azonban, hogy a hitelezők pénzükhöz jutnak, így a hatékony követeléskezelésről célszerű jóval korábban, már a szerződéskötés napja előtt gondoskodniuk a vállalkozásoknak, tanácsolja a Deloitte együttműködő partnere.

2009. szeptember 1.

Nehezen akar megszületni a beszállítói törvény

Továbbra is nyitott kérdés, mi lesz ősszel a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek beszállítóival szemben alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel, amelyet Sólyom László köztársasági elnök július közepén megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.

2009. szeptember 1.

A perköltség és az áfa

Az Adó szaklap 2009/11. számában Farkas Alexandra áttekint a perköltség kapcsán áttekint néhány, a gyakorlatban előforduló esetkört, és ezekhez kapcsolódóan azt, hogy hogyan kell a feleknek, illetve az egyéb érintetteknek a perköltség bizonylatolása során eljárniuk.

2009. szeptember 1.

A szálláshely-szolgáltatások áfája

A közteherviselés rendszerét átalakító törvénymódosítások szerint a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásra vonatkozó 18 százalékos áfakulcs a július 9-étől teljesített szolgáltatásokra alkalmazandó. Tekintve azonban, hogy a szálláshely-szolgáltatáshoz jellemzően egyéb kiegészítő szolgáltatások is kapcsolódnak, kérdésként merül fel ez utóbbiak áfatörvénybeli megítélése. Erre ad választ a 2009/54. Adózási kérdés.

2009. augusztus 31.

Kárt okozna a béremelés?

A munkaadók szerint válság idején a minimálbér emelése erősen ronthatja a foglalkoztatási helyzetet, az uniós tagállamok többsége viszont ennek dacára emelte a törvényes bérküszöböt – írja a Világgazdaság.

2009. augusztus 28.

Lassan tízszázalékos a munkanélküliség

Május és július között 3 millió 811 ezer embernek volt munkahelye hazánkban. A vizsgált 15-74 éves korosztályban a munkanélküliek száma meghaladta a 407 ezret, tehát a munkanélküliségi ráta elérte a 9,7 százalékot – áll a KSH legfrissebb adataiban.

2009. augusztus 27.

Mesterházy újabb megszorításokról beszélt

Az állam adóbevételeinek csökkenése miatt további intézkedéseket helyezett kilátásba az idei hiánycél megvalósítása érdekében az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Mesterházy Attila az InfoRádióban azt is elmondta: a kormány az önkormányzatoktól nem csak 120 milliárd forintot, hanem feladatokat is elvesz.

2009. augusztus 25.

Kis cégek kegyeit keresik a kereskedelmi adók

Látványosan nyitnak a hazai kereskedelmi csatornák a kisebb vállalkozások felé, e lehetőség azonban egyelőre csak egy igen szűk réteget kecsegtet sikerrel. A Figyelő Üzlet&Siker melléklete azt vizsgálta, mit érdemes mérlegelnie egy vállalkozásnak, mielőtt elszánja magát egy akár többmilliós reklámcsomag megvásárlására.