Adó

2009. június 29.

A vevő nem felelős a másolt CD jogdíjáért

Nem követ el jogsértést az, aki olyan hanganyagot tartalmazó CD-t vásárol saját célra, amely után nem fizették meg a szerzői jogdíjat – olvasható az Adóellenőrzés című szaklap szerzői jogdíjjal foglalkozó 2009/7. számában.

2009. június 29.

Biztos Kéz a lánctartozások ellen

Elfogadta a parlament az úgynevezett második építőipari gyorsítócsomagot, amellyel négy törvényt módosítottak. A jogszabálytól azt várják a jogalkotók, hogy gyorsulnak az építési beruházások, és mérséklődnek a lánctartozások.

2009. június 26.

A fantomcég elnyeli az adósságot

Mindinkább gyakorlattá válik, hogy a vállalkozók az adósságterhet a céggel együtt adják el, mielőtt még az adóhivatal szankciókat alkalmazna velük szemben.

2009. június 24.

Mi lesz most a cafeteriával?

Korántsem biztos, hogy jelentős mértékben átalakul a természetbeni juttatások kezelése jövőre, még az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem változik a nettó bérhez képest az igénybe vett juttatások aránya.

2009. június 23.

A forgalmi érték jelentése a vagyonszerzési illeték ügyekben

A vagyonszerzési illetékek szempontjából alapvető jelentőségű a vagyonszerzési illeték alapjául vagy kiindulási pontjául szolgáló vagyon, vagyontárgy forgalmi értéke. Ennek kiszámításához ad segítsget az Adó szaklap 2009/9. számában megjelent cikk.

2009. június 23.

Csődeljárás sokkal hatékonyabban

Alig indul csődeljárás manapság, annak ellenére, hogy a válságra tekintettel a gazdasági élet valamennyi szereplőjének alapvető érdeke lenne a nehéz helyzetben lévő cégek reorganizációja a megszűnéssel járó felszámolás helyett. A most elfogadott törvénymódosítás a csődeljárás hatékonyabbá tételével éppen ezen a helyzeten változtat.

2009. június 23.

MSZP-vétó: a vagyonadó nem lesz leírható az szja-ból

Teljesen eltérően ítélik meg az SZDSZ-ben, hogy sikeres volt-e a párt tevékenysége az adórendszer átalakításában. Mégis elképzelhető, hogy jövő héten megszavazzák a jövő évi adócsomagot. A parlament véglegesítette a vagyonadó tervét: eszerint nem kell fizetnie az adót annak, akinek egyetlen ingatlan van a tulajdonában és az 30 millió forintnál kevesebbet ér.

2009. június 22.

Munkaerő-kölcsönzés esetén érvényesülnek a felmondási tilalmak

Az Alkotmánybíróság a 67/2009. (VI. 19.) AB határozatával megsemmisítette azt a törvényi rendelkezést, amely munkaerő kölcsönzés esetén kizárta a felmondási tilalmakról szóló rendelkezések alkalmazását. A kölcsönzött dolgozók is felmondási védettséget élveznek tehát a legmagasabb bírói fórum döntése következtében.

2009. június 22.

Adócsökkentésre számíthatnak a vállalkozások

Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően – közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).

2009. június 19.

Hullanak a hazai cégek

Aggasztóan fogyatkoznak a cégek. A céginformációkat szolgáltató Opten Kft. adatai szerint májusban a magyar gazdaságban egyetlen hónap alatt 1330 társasággal szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők.

2009. június 18.

Vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása

Megszavazták a képviselők a vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálását célzó törvénymódosítást, amely elősegítheti a körbetartozások csökkenését, a vállalkozások jogainak, üzleti érdekeinek az érvényre jutását, és így pozitív hatással lehet a versenyképességre is. Az új előírások döntő többsége a kellő felkészülési idő biztosítása miatt 2011. január elsején lép majd hatályba.

2009. június 18.

Devizahitel-korlátozás jöhet?

Az MNB szabályozná a bankok devizahitelezési gyakorlatát, ám a hitelintézetek attól tartanak, hogy a túl szigorú korlátok ellenérdekeltté tehetik őket a kölcsönnyújtásban.

2009. június 17.

Durvulhat a vagyonadó

Az SZDSZ számos módosító javaslatot nyújtott be a vagyonadóval kapcsolatban. Ezek között akad olyan radikális is, amely az adómentes határt 30 millió forintról egymillióra csökkentené. Az MSZP a kiszivárgott hírek szerint merített ötleteket Kóka János módosító javaslataiból. Kérdés, még mennyit hajlandó meríteni, hogy az SZDSZ is megszavazza majd a vagyonadót.

2009. június 16.

Oszkó: Adózhatna az összes ingatlanunk

Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat, mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne – ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden.

2009. június 15.

Foglalkoztatási kedvezmények

Köztudottan magasak hazánkban az élőmunka közterhei. Ezek közül elsősorban a társadalombiztosítási járulék tekintetében fogalmaznak meg folyamatosan kritikát a foglalkoztatók. Az Adó szaklap 2009/9 számában megjelent összeállítás a járulékokkal összefüggő, módosult kedvezményekre hívja fel a figyelmet.