Adó

2008. június 10.

Külföldiek ingatlanszerzése

Még 2009. májusáig kell engedélyt kérniük az uniós állampolgároknak, ha másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlant vennének Magyarországon. Az Adó Kódex 2008/5. számából megtudhatjuk, hogy a magyar állampolgároknak hogyan kell adózniuk külföldi ingatlantulajdonuk után.

2008. június 10.

Népszerűek a távmunkás pályázatok

Eddig 34 projektet támogat 4,2 milliárd forinttal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a hátrányos helyzetű kistérségekben indított vállalkozások számára indított pályázati konstrukcióban. Az érdeklődés többszörösen meghaladja az NFÜ előzetes várakozásait. A projektgazdák májustól decemberig küldhetik el pályázataikat, ám az eddig megítélt támogatások összege már most több mint fele a két konstrukció teljes költségvetésének.

2008. június 10.

Egyre kevesebb külföldi dolgozik engedéllyel

A kiadott engedélyek száma 15 ezerrel, a bejegyzett regisztrációké 1,4 ezerrel csökkent 2007-ben 2006-hoz viszonyítva – mindkettő elsősorban a román állampolgárságú munkavállalók munkába állásának következményeként. A bejegyzett regisztrációk száma 5 és fél ezerrel esett vissza, ez főként a szlovák munkavállalókat érintette. Növekedést csak a kiadott zöldkártya-igazolások esetében regisztráltak, ezt a munkavállalási formát szinte teljes mértékben román állampolgárságú munkavállalók veszik igénybe.

2008. június 9.

Át kell térni az új TEÁOR-számokra

Több százezer társas vállalkozást, egyéni vállalkozót, illetve vállalkozói igazolványhoz nem kötött adóköteles tevékenységet adószám birtokában végző magánszemélyt értesít a következő napokban az adóhivatal. Július elsejétől ugyanis át kell térni az új TEÁOR-besorolásokra.

2008. június 5.

Túlóra, ingyen – Hol lesz fokozott ellenőrzés?

Már érződik a feketegazdaság elleni lépések hatása és gyorsabb a bírságok behajtása is – véli Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke. Külön felhívta a figyelmet a nemzetközi szolgáltatóközpontok „”ünnepkezelési”” szokásaira. A főszezon előtt álló építőiparban és agráriumban bizton számíthatnak az ellenőrök fokozott figyelmére.

2008. június 5.

Kekeckedhet a szabadsággal a főnök

Talán meglepő, de az alkalmazott csak az éves szabadságának egynegyedével rendelkezhet, s a munkáltató akár vissza is rendelheti szabadságát töltő dolgozóját, igaz, csak rendkívüli esetben. Szabadságos-kisokos az FN-től.

2008. június 3.

Segélyreform: magasra csaptak az indulatok

Forrong Észak-Magyarország: petíciót írnak a kistérségek, és helyi határozatok születnek a segélyezés és a családtámogatás megváltoztatására. A helyi kezdeményezések törvénybe ütköznek, de a kormány programját is aggályosnak tartja a civil szféra. Szerintük más megoldást kell találni, mert így sérülnek az emberi jogok és az alkotmányosság.

2008. június 3.

Szeptembertől változik a versenytörvény

Az Országgyűlés június 2-án elfogadta a versenytörvény módosítását. A változtatásoknak köszönhetően bővül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eszköztára, és hatékonyabban léphetnek fel a kartellezők ellen. A módosítások 2008. szeptember elsején lépnek hatályba.

2008. június 2.

Ingatlan utáni adókötelezettség jövedelem-megosztással

Az Adó-Kódex 2008/5. száma az ingatlan megszerzésével, átruházásával, hasznosításával, az ingatlanokkal kapcsolatos adókkal (szja, helyi adók), illetékekkel és egyéb kötelezettségekkel, továbbá a társasházakkal és a lakásszövetkezetekkel kapcsolatos szabályokat ismerteti kimerítő jelleggel, példákkal illusztrálva. A témák közül az ingatlanértékesítéshez kapcsolódó adókötelezettség meghatározásának egy speciális formáját ragadtuk ki.

2008. május 29.

Az evaalanyiságot csak az 50 százalék feletti szavazati jog zárja ki

Az evaalanyiságnak kizáró feltétele, ha a jogi személyben, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságban új tag (új tagok együttesen) 50 százalékot meghaladó szavazati jogot szerez(nek). A szavazati jog és a részesedés mértéke azonban elválhat egymástól. A feltételek értelmezésével kapcsolatban a napokban tett közzé tájékoztatót az APEH.

2008. május 27.

Közeleg a cégek elszámolási dömpingje

Június 2-ig kell a társasági adóról és az osztalékadóról, illetve az iparűzési adóról és a kommunális adóról szóló bevallást benyújtani. Ugyanekkor jár le az evás társaságok adóbevallási határideje is. Május végén ráadásul még egy fontos feladat vár a cégekre. Eddig kell ugyanis az előző év üzleti tevékenységét bemutató beszámolót is nyilvánosságra hozni.

2008. május 27.

Társadalombiztosítást is érintő változások a személyi jövedelemadóban

Idén jelentősen megváltoztak az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózására vonatkozó szabályok. Egyszerűsödött az adójóváírás számítása és nőtt az adómentesen adható étkezési hozzájárulás összege. A Tb Kalauz 2008/5. számában megjelent cikk részletesen áttekinti a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek azokat az új, illetve módosított rendelkezéseit, amelyek a társadalombiztosítást is érintik.

2008. május 26.

Az egészségbiztosítás felülvizsgálata

Az új egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezését követően a napokban fogadta el a kormány a 1033/2008. (V. 22.) határozatot a kötelező egészségbiztosítási rendszer felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokról.

2008. május 23.

Módosulhat a gyes kifizetése

Egyelőre csak ötletként merült fel a szocialista kormány oldalán, hogy fogalmazódjon meg javaslat a gyes kifizetésének módosítására. Az egyik ilyen terv szerint a gyest az eddigi három helyett – választhatóan – két év alatt fizetnék ki. Így valójában nem járna kevesebb pénz, csupán pénzügytechnikai változás történne.

2008. május 23.

Életszerűbb közraktári szabályozás

Gyorsítaná a közraktározással kapcsolatos perek lefolytatását a közraktári törvényt módosító törvényjavaslat, amelyet már tárgyal a parlament. Az új szabályozás megoldást kínál az áruk kényszerértékesítésének gyorsabb és olcsóbb lebonyolítására és változtatni fog a biztosítási rendszeren is.

2008. május 23.

Több adót fizetünk

Nemcsak a lakosságtól beszedett adók nőnek, de a társaságoktól érkezők is kedvezően alakultak. A megugrott társasági különadó-bevételeknek köszönhetően látványosan nőtt a költségvetés bevétele a vállalati adókból.