Adó

2008. február 12.

Nincs prémiumszabály, mégis alkalmazzák…

A Munka törvénykönyve nem tartalmaz rendelkezéseket az egyes bérelemek, így többek között prémium vonatkozásában sem. Nincs is szükség erre, mivel a törvényben nem szabályozott kérdés kollektív szerződés, illetve a felek között létrejövő megállapodás tárgya lehet. A prémiummal kapcsolatos gyakorlati kérdéseket ismereti az Adó-Tb szaklap 2008/1. számában megjelenő cikksorozat első része.

2008. február 12.

Elfogadták az egészségügyi törvényt

Kordonok mögött, név szerinti szavazással az országgyűlés (újra) elfogadta az egészségpénztárakról szóló törvényjavaslatot. A kormányfő által decemberben visszaküldött jogszabályhoz tucatnyi módosító indítványt nyújtottak be. Ezek zöme azonban szakértők szerint inkább apróbb pontosításokat tartalmaz. Kivételt jelenthet a köztársasági elnök által szorgalmazott, úgynevezett civil kontroll. A pénztárak 2009 februárjában kezdik meg a működésüket, kizárólag területi elvek alapján elosztva a lakosságot.

2008. február 12.

Adóbevallás: figyelni kell a változásokra

Fontos adóbevallási és adófizetési határidő az egyéni vállalkozóknak és jelentős számú magánszemélynek is február 15. A legnagyobb figyelmet érdemlő változás az elvárt adó bevezetése.

2008. február 12.

Fordított adózásnál hogyan bizonyosodhatunk meg a másik fél adóalanyiságáról?

Az adóhatóság tájékoztatója felhívja a figyelmet, hogy az áfatörvény helyes alkalmazásának érdekében a feleknek meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az ügylet teljesítésében érintett másik fél megfelel-e a fordított adózás alkalmazásával kapcsolatban előírt személyi feltételeknek, azaz elsősorban belföldi áfaalany.

2008. február 7.

Az elektronikus árverés használata

Az APEH néhány nappal ezelőtt Adó és Ellenőrzési Értesítő 2008/1. (I. 21.) számában két tájékoztatót is közzétett az Elektronikus Árverési Felület (EÁF) használatával kapcsolatos gyakorlati kérdésekről.

2008. február 7.

Érezhető adócsökkentés nem lesz

Érdemi adócsökkentésre 100 milliárd forintból nincs mód – márpedig Veres János pénzügyminiszter szerint ekkora tárcája mozgástere. Az átlagember ráadásul ebből nem érez majd vélhetően semmit, mert a könnyítéseknek a munkáltatók örülhetnek majd. Áfaemeléstől nem kell tartanunk, bár a pénzügyminiszter állítólag mestere a különböző koncepciók „lebegtetésének”.

2008. február 5.

Egyszerűbbé vált az 1 százalékok felajánlása

Az egyszázalékos törvény 2008. január 1-jével a szükséges generáljavításon túl számos lényeges változáson is átment. A módosítások célja egyrészt a rendelkezéssel kapcsolatos eljárások egyszerűsítése, másrészt az, hogy a rendelkező magánszemélyek száma, és ezen keresztül a felajánlott összeg nagysága emelkedjen.

2008. február 4.

Hogyan ne fizessünk adót?

A vagyonosodási vizsgálatokkal növekvő érdeklődés tapasztalható az offshore cégek alapítása iránt. A legtöbb vállalkozó ugyanakkor nincs tisztában a helyes alkalmazással, ezért a lelkesedés után gyakori a csalódás. A multinacionális cégek viszont régóta és sikerrel alkalmazzák a gyakorlatot. Az adófizetést az kerülheti el a legsikeresebben, akinek különben a legtöbb pénze lenne arra.

2008. február 4.

Új előírások szerint történik a vizitdíj visszatérítése

A 7/2008. (I. 23.) Korm. rendelet egyebek mellett módosította a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény végrehajtási szabályait tartalmazó 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendeletet is. Új szabályként jelenik meg a vizitdíj, napidíj visszatérítésének az előírása arra az esetre, ha az ellátás igénybevétele utóbb meghiúsult.

2008. február 1.

Mellékesen az utasokra is utazhat az APEH

Az utazási irodáknál végrehajtott APEH-vizsgálatok célja nem lehet általános adatgyűjtés, de az ellenőrzések során elengedhetetlen, hogy az adóhatóság az érintett adózókkal kapcsolatba került ügyfelek adatait megismerje – derül ki az adatvédelmi biztos jogkörében eljárt Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa leveléből, amelyet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) írt.

2008. február 1.

Magyarország ellenáll az egykulcsosnak

Az év elején Bulgária és Románia is csatlakozott a az európai feltörekvő gazdaságok szinte mindegyikében bevezetett egykulcsos adórendszerhez. A Magyarországgal szomszédos országok közül is már négyen bevezették ezt az adóopciót, ami kedvelt adóegyszerűsítési megoldásnak számít a posztkommunista gazdaságok körében. Jövőre várhatóan Csehország is csatlakozik az egykulcsosok csoportjához.

2008. január 31.

Munkajogi változások

2008. január 1-el számos munkajogi, illetve a foglalkoztatást érintő jogszabály módosult, a fontosabb változásokról részletes tájékoztatót közöl honlapján a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

2008. január 31.

Február végére kiderül, mire ugrik az APEH

A színlelt szerződések már nem jelentenek kiemelt területet az adóhatóság számára. Feladat nélkül mindazonáltal nem maradnak az ellenőrök, a minimumadó bűvkörébe tartozók vagy az új cégek ugyanis nagy valószínűséggel a revizorok látómezejébe kerülnek.

2008. január 31.

Adóbevallás: mától indul a szezon

Ezen a héten indul a 2008-as adóbevallási szezon: ma jár le az első határidő, a munkáltatók ugyanis január 31-ig kötelesek elkészíteni a munkavállalók tavalyi jövedelméről, valamint a levont adók és járulékok mértékéről szóló igazolásokat.

2008. január 30.

Bárkinél lehet gépi számlából adóhiány?

A gépi számla befogadója is felelőssé tehető, ha a kibocsátó nem tudja igazolni a szoftver megfelelőségét – állítja a gépi számlás szoftverekkel foglalkozó Számadó Kft. közleménye. Az adószakértő szerint viszont újabb rémhírrel állunk szemben, ami a számlázás témájában szinte már megszokott.

2008. január 30.

Újabb Ügyfélkapu nyílik

Hamarosan pénzügyi műveletek is lebonyolíthatók lesznek. Ez azt jelenti, hogy az ügyfélkapun keresztül lehet majd adókat és illetékeket fizetni – hitelkártyával vagy bankszámláról egyaránt.

2008. január 29.

Az idén is köteles közreműködni a munkáltató az szja-bevallásban

Február 15-éig kell eldönteniük a magánszemélyeknek, hogyan kívánják beadni az adóbevallásukat: önadózók lesznek, adóhatósági adómegállapítást kérnek vagy a munkáltatójuktól kérik adóbevallásuk kitöltését. A munkáltató az idén is köteles közreműködni a 07530-as nyilatkozat kitöltésében.

2008. január 28.

Az ingatlan utáni jövedelemadóról részletesen

A tavaly novemberi adómódosítás keretében jelentősen megváltoztak az ingatlan-átruházást érintő jövedelemadózási szabályokat. Ezzel összefüggésben átmeneti rendelkezések biztosítják a szerzett jogok érvényesítését. Az Adó szaklap 2008/1-2. számában megjelent cikk teljes körűen ismerteti a témával kapcsolatos – régi és új – tudnivalókat.

2008. január 28.

Fordított áfázás: az adóhatóság sem tudja

Kétséges még, hogy a takarítók és kertépítők fordítottan áfáznak-e – néhány kérdésre tudtak válaszolni az adóhatóság szakértői egy mai konferencián, néhányra meg nem. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) e hét csütörtökön dönt arról, hogy beterjeszti-e beadványát az Alkotmánybíróságnak az új áfatörvény alkotmányellenességéről.