Adó

2007. november 8.

Szigorúbb építésügyi szabályok

Januártól legalább hat építésfelügyelő fog minden regionális közigazgatási hivatalnál dolgozni, ami folyamatos építésfelügyeleti ellenőrzést tesz lehetővé. Az építőipari kivitelezések átláthatósága érdekében módosulnak a kivitelezési előírások is.

2007. november 7.

Kötelező lesz a céges e-mérleg

A 2008-as üzleti évre vonatkozó beszámolóikat a cégeknek már elektronikus úton kell benyújtaniuk. Nem lesz más mód, csak a kötelező e-út – legalábbis ha a parlament elfogadja a módosuló adócsomagot, benne a változó számviteli törvénnyel.

2007. november 7.

Kiskapuk adókerüléshez

Korábban a veszteséges vagy nullszaldós vállalkozásoknak ˝csupán˝ amiatt kellett aggódniuk, hogy miből fogják finanszírozni veszteségeiket. Mára a helyzet jóval bonyolultabb, már az is adózik, akinek nincsen nyeresége. Mégis előfordulhat, hogy megúszható a fizetés és az ellenőrzés is.

2007. november 7.

Éleződő uniós adóviták

Harmonizáció. A tagországok tekintélyes hányada ellenzi azt a bizottsági indítványt, hogy szüntessék meg a meglévő személyautó-regisztrációs adókat, helyettük pedig a járművek által okozott légköri terheléssel arányos mértékben rójanak ki közterheket.

2007. november 7.

Véglegesített módosítások

Tudomásul vesszük a többség döntését – ezzel kommentálták a Világgazdaság kérdésére a pénzügyi tárcánál azt, hogy hétfő este a honatyák túlnyomó része kiszavazta az erőforrás-fejlesztési hozzájárulás bevezetését, azaz a kisadók összevonását a jövő évi adócsomagból. Hozzátették ugyanakkor: a törvénytervezet zárószavazására csak a jövő héten kerül sor.

2007. november 7.

100 milliárdos adócsalás

A brazil rendőrség letartóztatott 19 embert, köztük két svájci bankalkalmazottat, akik részt vettek egy nagyszabású adócsalási ügyben, jelentették be kedden. A brazil rendőrség közlése szerint a be nem fizetett adó értéke eléri a százmilliárd forintot.

2007. november 6.

Három megye, hat milliárd

Összességében hatmilliárd forintot ˝talált˝ az adóhatóság az észak-magyarországi régió három megyéjében ez évben az úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatok alapján – tájékoztatta az adóhatóság regionális igazgatósága az MTI-t.

2007. november 6.

A feketézést már most is keményen megfizettetik

Az adóhatóság következetesen fellép a feketegazdaság, ezen belül pedig a jogellenes foglalkoztatási formák ellen. Bizonyítékul szolgálnak erre az Adó-ellenőrzés szaklap 2007/2. számában megjelent jogesetek is.

2007. november 6.

Kis cégekbe fektették az iparűzési adót

Idén már huszonkétmillió forintra pályázhattak azok a bonyhádi vállalkozások, akik szeretnének létszámot bővíteni, vagy új gépet illetve ingatlant vásárolni. Az összeget a helyi önkormányzat biztosította, a cégek által befizetett iparűzési adóból. A pályázó vállalkozások összesen harminckét új munkahely létrehozását vállalták.

2007. november 5.

Különleges adó pókerezőknek

Az utolsó pillanatokban több bizottsági módosító indítvány is érkezett az adótörvényekhez. A gazdasági bizottság elképzelése szerint jövőre egy külön kategória jelenne meg a szerencsejáték-törvényben, szervezett szórakoztató kártyajáték néven.

2007. november 5.

Véglegesedő adócsomag

Kezdenek kibontakozni a jövő évi költségvetés részletei. Az előző esztendőhöz képest erősebben emelkedik 2008-ban a közterhek mértéke, mint az idén – derül ki a jövő évi költségvetés tervezetéből.

2007. november 5.

Hétmilliárdos adócsalás két számítógépes cégnél

Az APEH-feketelista élén szereplő két társaság négy év alatt összesen hétmilliárd forint adóhiányt halmozott fel. A minden jel szerint adócsalásra létrehozott cégek egyike ellen napokon belül megindul a felszámolás.

2007. november 5.

Felmerült az internetadó

A következő hét évben is adómentes lesz az internet-hozzáférés az Egyesült Államokban – az amerikai kongresszus döntéséről a Fox News hírtelevízió szerdán tudósított.

2007. november 5.

Módosulnak az szja 1%-ára vonatkozó szabályok

Módosul a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékának felajánlásáról szóló törvény, ha az Országgyűlés ma elfogadja a jogszabályt. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény módosításának lényege, hogy megszűnik a jelenlegi borítékos rendszer, és a rendelkező nyilatkozat az adóbevallási nyomtatvány része lesz.

2007. november 3.

Kötelező lesz az elektronikus beszámoló

Hitelezővédelmi szempontok indokolják a parlament előtt lévő adómódosításnak azt a rendelkezését, amely a beszámolók kapcsán kötelezővé teszi az elektronikus út igénybevételét. Az új szabályokat a 2008-as üzleti évtől kezdődően kell alkalmazni, így a cégeknek és a könyvelőknek is több mint egy éves felkészülési időt biztosít a törvény.

2007. november 2.

Mégiscsak fizetnek a bankok?

Az szeptemberben napvilágra került adócsomagban eredetileg még szerepelt, hogy a bankok jövőre fizessenek adót a képzett céltartalékok után, ám a hitelintézetek, valamint a bankszövetség tiltakozására olyan módodosító inditvány került a bizottság elé, mely ezt a passzust kivette volna a tervezetből. Most azonban az Index.hu információi szerint a módosító indítványt visszavonták, így szabad az út a bankok terheinek növekedése előtt.

2007. október 31.

Gondok vannak magánnyugdíj-fronton

A magán-nyugdíjpénztári tagdíjak bevallása és befizetése már január elsejétől az adóhivatalra tartozik, de a rendszer a mai napig sem működik zökkenőmentesen. Ennek ellenére újabb szereplőre bukkantunk, amely már 2008 januárjában választható portfólióval indul.