Adó

2007. augusztus 21.

Regisztrációs adó: péntekig 4,74 milliárd forint visszatérítés

Eddig a kamatokkal együtt 4,74 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a már elbírált 19.866 jogos kérelemre – tájékoztatta a VP az MTI-t. A Vám- és Pénzügyőrség keddi legfrissebb összesítése szerint a határidőig 31.503 beadvány érkezett a Vám- és Pénzügyőrséghez, amiből 26.282-öt már feldolgoztak, míg 5.221 vár erre.

2007. augusztus 21.

A cseh képviselőház megszavazta a reformtervet

Megszavazta a közkiadások stabilizációjára irányuló kormányzati intézkedéseket a cseh parlament alsóháza, a képviselőház. Az adórendszer módosításait, a szociális juttatások korlátozását és az orvosi illetékek bevezetését tartalmazó reformcsomagot a 200 tagú testületben a keddi végső szavazáskor egy kivételével az összes többi koalíciós képviselő, valamint két, a szociáldemokrata pártból korábban kilépett képviselő támogatta, ami elegendő volt a sokat vitatott törvényjavaslat keresztülviteléhez.

2007. augusztus 21.

Megvilágosított a kamatadó

A bankok többsége szerint a kamatadó bevezetése nagyot lendített a lakosság pénzügyi kultúráján. A megtakarítással rendelkező magánszemélyek nagy része ugyanis az adófizetés minél későbbre halasztása érdekében alaposan utánajárt a lehetőségeknek, így jobban megismerte a banki és befektetési termékeket.

2007. augusztus 21.

Adóköteles a jogosulatlan szolgáltatás

Az egészségpénztár jogalap nélkül igénybe vett szolgáltatása a magánszemély egyéb jövedelmének számít, amely – az összevont adóalap részeként – adóköteles – hívja fel a figyelmet az APEH.

2007. augusztus 21.

Útba esik jövet-menet, de gyengén muzsikál

A szövetkezeti hitelintézetek adózott eredménye az idén az első félévben 6,095 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 6,253 milliárd forintról – tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

2007. augusztus 21.

Bajban a gazdaság – segíthet az adóreform?

A második negyedéves gazdasági pangást a beruházások újbóli megindulása állíthatná meg, ehhez viszont versenyképes környezetre lenne szükség. Noha már történtek változtatások az adórendszerben, a vállalatok ennek mértékét minimálisnak tartják.

2007. augusztus 21.

Budapest önkényesen szed iparűzési adót?

Budapest egyelőre csak az ingatlanfejlesztő cégektől követel visszamenőleg súlyos pénzeket, ha azok nem vásároltak, hanem alvállalkozóval építettek egy ingatlant. Ha azonban mostantól csak a vételárral csökkenthető az iparűzési adó alapja, ám a vállalkozónak kifizetett költséggel nem, egy sor másik vállalkozás is számíthat visszamenőleges behajtásra. A bíróság legkorábban fél év múlva dönt. A szakértő szerint a cégeknek van igazuk.

2007. augusztus 16.

Több nyugtát adtak a Szigeten, mint tavaly

Látványosan javult a Szigeten a nyugtaadási fegyelem. Amíg 2006-ban a vállalkozók 40 százaléka nem tett eleget nyugtaadási kötelezettségének, addig idén ez az arány ˝csak˝ 16 százalék – olvasható a APEH közleményében. Ez annak is köszönhető, hogy az adóhatóság már előre jelezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is végez ellenőrzéseket a fesztiválon.

2007. augusztus 15.

Várják az adóamnesztiát

Nem túl igazságos intézmény az adóamnesztia, de szükség lenne rá ahhoz, hogy a későbbiekben vitáktól mentes vagyongyarapodási ellenőrzéseket lehessen végezni – írja a Napi Gazdaság.

2007. augusztus 15.

Sok a feketemunka, sok a súlyos baleset

A mezőgazdasági munka annak ellenére lassan fehéredik, hogy a munkaügyi hatóság és az adóhatóság az elmúlt időben szigorított ellenőrzési gyakorlatán.

2007. augusztus 15.

Meddig csúszhat az adóreform?

A Pénzügyminisztérium, és a Versenyképességi Kerekasztal, aki az adóreformok kidolgozásáért felelős, egy ideje egymásra mutogatnak a konkrét javaslat csúszása miatt – írja a Napi Gazdaság.

2007. augusztus 15.

Iparűzési adó: mindenki máshogy látja

Csak Budapesten több, akár tízmilliárdos nagyságrendű is lehet az az összeg, amelyet be nem fizetett iparűzési adó címén követelhet az önkormányzat az ingatlanfejlesztő cégektől – írja a Világgazdaság.

2007. augusztus 15.

Lassan fehéredik az agrárium

Az építő- és a feldolgozóipar után a mezőgazdaságban buktatják le a legtöbb feketemunkást. Ez a munkaügyi hatóság és az adóhatóság igyekezetének is betudható: szigorítottak az ellenőrzéseken. Az eredménnyel mégis elégedetlenek a hivatalos szervek, szerintük lassan fehéredik a mezőgazdasági munka.

2007. augusztus 14.

Lejárt a határidő – már nem lehet kérni

A fővámhivatalok tegnap éjfélig nyitva tartottak, s így még személyesen be lehetett nyújtani a regisztrációs adó részleges visszatérítésére irányuló kérelmeket. A benyújtási határidő hétfőn 24 órakor lejárt.

2007. augusztus 14.

Vitatott cseh adóreform

A cseh kormány törékeny parlamenti többsége és a koalíciós partnerek közötti nézetkülönbségek egyaránt kétségessé teszik, hogy a holnapi szavazáson a kabinetnek sikerül keresztülvinnie költségvetési reformcsomagját a törvényhozáson.

2007. augusztus 14.

Regadó: Több milliárd marad a büdzsében

Hétfőn lejárt a határidő a regisztrációs adó visszaigénylésére. A közel 73 ezer jogosultból hétfő délutánig csaknem 28 ezer nyújtott be kérelmet a vámhivatalokhoz, amelyekből 23 ezret már elbíráltunk – tájékoztatta a Napi Gazdaságot a VPOP illetékese.

2007. augusztus 14.

Vidékfejlesztési irodák nyíltak

Tegnap Szentotthárdon és Sümegen adott át helyi vidékfejlesztési irodát Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Országosan 167 vidékfejlesztési irodát létesítenek, amelyek összekötő kapcsot jelentenek majd az országos stratégiát kidolgozó vidékfejlesztési tárca és a programokat tartalommal megtöltő, s azokat helyi szinten megvalósító projektgazdák között.

2007. augusztus 14.

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igazolása külföldön

A PSZÁF tájékoztatót tett közzé a Magyarországra belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú gépjárművel külföldre utazók érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének igazolásáról.

2007. augusztus 14.

Az angolok is adócsalnak

A vesztegetés és a csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban – állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat.