Adó

2007. augusztus 16.

Több nyugtát adtak a Szigeten, mint tavaly

Látványosan javult a Szigeten a nyugtaadási fegyelem. Amíg 2006-ban a vállalkozók 40 százaléka nem tett eleget nyugtaadási kötelezettségének, addig idén ez az arány ˝csak˝ 16 százalék – olvasható a APEH közleményében. Ez annak is köszönhető, hogy az adóhatóság már előre jelezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is végez ellenőrzéseket a fesztiválon.

2007. augusztus 15.

Lassan fehéredik az agrárium

Az építő- és a feldolgozóipar után a mezőgazdaságban buktatják le a legtöbb feketemunkást. Ez a munkaügyi hatóság és az adóhatóság igyekezetének is betudható: szigorítottak az ellenőrzéseken. Az eredménnyel mégis elégedetlenek a hivatalos szervek, szerintük lassan fehéredik a mezőgazdasági munka.

2007. augusztus 15.

Várják az adóamnesztiát

Nem túl igazságos intézmény az adóamnesztia, de szükség lenne rá ahhoz, hogy a későbbiekben vitáktól mentes vagyongyarapodási ellenőrzéseket lehessen végezni – írja a Napi Gazdaság.

2007. augusztus 15.

Sok a feketemunka, sok a súlyos baleset

A mezőgazdasági munka annak ellenére lassan fehéredik, hogy a munkaügyi hatóság és az adóhatóság az elmúlt időben szigorított ellenőrzési gyakorlatán.

2007. augusztus 15.

Meddig csúszhat az adóreform?

A Pénzügyminisztérium, és a Versenyképességi Kerekasztal, aki az adóreformok kidolgozásáért felelős, egy ideje egymásra mutogatnak a konkrét javaslat csúszása miatt – írja a Napi Gazdaság.

2007. augusztus 15.

Iparűzési adó: mindenki máshogy látja

Csak Budapesten több, akár tízmilliárdos nagyságrendű is lehet az az összeg, amelyet be nem fizetett iparűzési adó címén követelhet az önkormányzat az ingatlanfejlesztő cégektől – írja a Világgazdaság.

2007. augusztus 14.

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igazolása külföldön

A PSZÁF tájékoztatót tett közzé a Magyarországra belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú gépjárművel külföldre utazók érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének igazolásáról.

2007. augusztus 14.

Az angolok is adócsalnak

A vesztegetés és a csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban – állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat.

2007. augusztus 14.

A forgalmi érték meghatározása illetékfizetés esetén

A vagyonszerzési illeték alapjának meghatározása során mindig a forgalmi értékből – és nem a vagyontárgy vételárából – kell kiindulni. Visszterhes vagyonszerzések esetén a forgalmi érték egyben az illeték alapja is, ingyenes vagyonszerzések, valamint vagyoni értékű jogok esetén pedig az illetékalap meghatározásának az alfája. Dr. Kovács Anikónak az Adó szaklap 2007/9 számában megjelent cikkéből kizárólag a forgalmi érték meghatározásával kapcsolatos alapvető rendelkezéseket emeljük ki.

2007. augusztus 14.

Egyszerűsített cégeljárásban ingyenes a közzététel

A cégtörvény szeptember 1-i módosításaihoz kapcsolódóan az igazságügyi tárca két rendelettervezetet is kidolgozott a cégeljárással kapcsolatban. Mindkét rendeletet alkalmazni lehet már szeptembertől, és a tárca honlapján tervezetek szövege is olvasható.

2007. augusztus 14.

˝Bankszámlát nyitnék˝ – könnyebbé válhat a bankváltás

Akár már a jövő évtől könnyebbé válhat a bankváltás – mondta el a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Gaál Gyula miniszterelnöki kormánymegbízott. A bankváltáshoz a tervek szerint csak egy nyomtatványt kellene kitölteni és leadni a választott pénzintézetnél. Emellett – 2009-re – a pozitív adóslista bevezetését is tervezik.

2007. augusztus 14.

Kevesebb kocsi, több befizetés

Az év első felében messze a várakozások felett alakultak a regisztrációs adóból származó bevételek. A hat hónap alatt 45 milliárd forint folyt be a kincstárba, ez több mint 57 százaléka az éves költségvetési előirányzatnak.

2007. augusztus 14.

Lejárt a határidő – már nem lehet kérni

A fővámhivatalok tegnap éjfélig nyitva tartottak, s így még személyesen be lehetett nyújtani a regisztrációs adó részleges visszatérítésére irányuló kérelmeket. A benyújtási határidő hétfőn 24 órakor lejárt.

2007. augusztus 14.

Vitatott cseh adóreform

A cseh kormány törékeny parlamenti többsége és a koalíciós partnerek közötti nézetkülönbségek egyaránt kétségessé teszik, hogy a holnapi szavazáson a kabinetnek sikerül keresztülvinnie költségvetési reformcsomagját a törvényhozáson.

2007. augusztus 14.

Regadó: Több milliárd marad a büdzsében

Hétfőn lejárt a határidő a regisztrációs adó visszaigénylésére. A közel 73 ezer jogosultból hétfő délutánig csaknem 28 ezer nyújtott be kérelmet a vámhivatalokhoz, amelyekből 23 ezret már elbíráltunk – tájékoztatta a Napi Gazdaságot a VPOP illetékese.

2007. augusztus 14.

Vidékfejlesztési irodák nyíltak

Tegnap Szentotthárdon és Sümegen adott át helyi vidékfejlesztési irodát Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Országosan 167 vidékfejlesztési irodát létesítenek, amelyek összekötő kapcsot jelentenek majd az országos stratégiát kidolgozó vidékfejlesztési tárca és a programokat tartalommal megtöltő, s azokat helyi szinten megvalósító projektgazdák között.

2007. augusztus 13.

Ma éjfélig még fizetet a VPOP

Ma éjfélig lehet benyújtani az igényt a korábban egyénileg külföldről behozott gépjárművek regisztrációs adójának visszatérítésére. Összesen 73 ezer használt autó és motorkerékpár után lehet visszaigényelni a megfizetett regisztrációs adó egy részét, de péntekig csak 28 ezren éltek a lehetőséggel.