Adó

2007. július 25.

Ingatlanadó: egy hajóban a tulajdonosok, bérlők és befektetők

A nyári kánikula ellenére forró témának ígérkezik az ingatlanadó: a tulajdonosok, bérlők és befektetők egyaránt azt találgatják, mit hoz az adózás terén a nem is olyan távoli jövő. Egyelőre a bizonytalanság az, ami biztosra vehető, a szakmai szervezetek részéről azonban – az egyetértés vagy egyet nem értés mellett – már hallhatóak olyan szakmai észrevételek is, amelyek a várható tendenciákra és polémiákra mutatnak rá.

2007. július 25.

Szövögetett ÁFA-tervek: egy sima, egy fordított

Tovább szigorítja a kormányzat az adócsalások szankcióit az adótörvények soros módosításakor – mondta a pénzügyminiszter, amikor APEH-dolgozókat és pénzügyőröket tüntetett ki. Veres János a Gazdasági Rádiónak azt mondta: januártól újabb termékekre és szolgáltatásokra terjesztik ki az úgynevezett fordított ÁFA-befizetést, amely azzal, hogy nem a szolgáltatást nyújtó, hanem az igénybevevő fizeti be az adót jelentősen csökkenti a csalások és körbetartozások számát.

2007. július 25.

Az agrártárcához kerülnek az ÁNTSZ egyes ellenőrzési feladatai

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alá kerülnek az élelmiszerbiztonságért felelős szervezetek, ha elfogadja a parlament az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatot.

2007. július 25.

Nem a társasági adó mértéke a döntő a befektetéseknél

A Deloitte 2007-ben is közzétette immár hagyományos felmérését a társasági adóról. A több mint kétszáz országra kiterjedő felmérésből kiderült, nem a társasági adó mértéke a legfontosabb, amikor a befektetők országot választanak.

2007. július 25.

Problémás osztalékadók

Az Európai Bizottság felszólította Németországot és Ausztriát, hogy szüntesse meg a külföldi részvényesek diszkriminálását az osztalékadó terén, ugyanis mindkét tagállam a hazai részvénytulajdonosokhoz képest nagyobb mértékben adóztatja a külföldi részvényesek számára egy hazai társaság által kifizetett osztalékot.

2007. július 25.

Ezentúl majd a gazdagok is rendesen adóznak?

Bekeményítettek az adóhatóságok, így nincs mese, a leggazdagabbaknak is lassan meg kell szokniuk, hogy vagyonuk után a korábbinál jóval több adót kell megfizetniük. Az új szabályok ugyanakkor a banktitok sérülését eredményezik – mondta előadásában Stephanie Jarrett, a téma nemzetközi szakértője – ennek ellenére a privát bankok szerepe nem szűnik meg, sőt, sokkal inkább felértékelődik. Az új cél a transzparensebb működés mellett is elfogadható adózás utáni hozamok megteremtése, és a leggazdagabb családok vagyonának egyben tartása. A szabályok alól egyelőre még rengeteg kibúvót találhat, aki kitartóan keres, de a kiskapuk sorra bezárulnak, így célszerűbbnek tűnik már az új játékszabályoknak megfelelően játszani.

2007. július 25.

Elkésett fizetés: pótlékol az APEH

Késedelmi pótlékot akkor kell fizetni, ha az adózó fizetési kötelezettségének csak a jogszabályokban meghatározott határidőt követően tesz eleget.

2007. július 25.

Hasít az APEH: Közel ötödével nőtt a bevétele

Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4.012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forinttal, 18,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – mondta Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

2007. július 25.

Áfa, szja… fizetünk, mint a kisangyal

Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4.012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forinttal, 18,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – mondta Szikora János, az APEH elnöke.

2007. július 25.

Nem kötöttem biztosítást, kártalanítsanak az adófizetők!

Észak-kelet Magyarországon a gazdák és érdekképviseletük a tavaszi jelentős fagyok után a kormánytól vár segítséget. A kormány szerint lettek volna lehetőségek a kár enyhítésére. A gazdák szerint rossz a rendszer és teljes kártenyhítést követelnek. Az adófizetőktől.

2007. július 25.

A rafinált adócsalók is lebuknak

Az adóellenőrök ott vannak az adócsalók nyomában. Egy cég 5,9 milliárdnyi adót nem akart befizetni, hát most tetten érték. Egyre eredményesebben dolgoznak a revizorok.

2007. július 24.

Vigyázat! Razziázó áladóellőnőrök a Balatonon

Áladóellenőrök is ˝razziáztak˝ a közelmúltban Balaton partján, illetve az ország egyéb területein, ezért az adóhivatal felhívja a figyelmet, hogy az ˝igazi˝ APEH ellenőrök nem csak a hatósági igazolványukkal, hanem egyéb dokumentumokkal is igazolják megbízásukat az ellenőrzés lefolytatására, és végrehajtható határozat hiányában nem kérnek pénzt.

2007. július 24.

Versenyelőny a juttatás

Töretlen a béren kívüli juttatások népszerűsége, annak ellenére, hogy a hazai vállalatok nagy részét érzékenyen érinti az idevonatkozó adókörnyezet folyamatos változása.

2007. július 24.

Hamarabb megnyílhat a német munkaerőpiac

Már 2009 előtt megnyithatja munkaerőpiacát Németország a kelet-európai uniós országok előtt – mondta a német munkaügyi minisztérium államtitkára. Gerd Andres a Hannoverschen Allgemeinen Zeitungnak adott interjújában közölte, olyan szektorokba engednék be a keleti munkásokat, ahol munkaerőhiány van.

2007. július 24.

Most még türelmes a nyugdíjbiztosító a NYENYI elmulasztása miatt

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Adó és Ellenőrzési Értesítő 2007/7. (VI. 21.) számában közleményt jelentetett meg a 2006-os NYENYI adatszolgáltatások eredményességéről és felhívást tett közzé a kötelezettségüket nem teljesítő foglalkoztatók felé.

2007. július 24.

Előnyben a juttatást adó cégek

Versenyhátrányba kerülhet az a cég, amelyik nem biztosít béren kívüli juttatásokat, még akkor is, ha a vállalkozások egy része kénytelen volt átalakítani a közelmúltban saját juttatási politikáját – derül ki egy nemrég közzétett felmérésből.

2007. július 23.

A Fitch pozitív kilátást adott Szlovákiának – 2009-es eurótagságot várnak

Felminősítést valószínűsítő pozitívra javította az eddigi stabilról Szlovákia már most is elsőrendű – Magyarországénál két fokozattal jobb – szuverén adóskockázati osztályzatának kilátását hétfőn a Fitch Ratings, amely szerint Szlovákia jó eséllyel – bár korántsem bizonyosan – másfél éven belül az euróövezet tagja lesz.

2007. július 23.

A Balatonnál csaptak le a revizorok

Az ellenőrzött balatoni szolgáltatók fele nem teljesítette a számlaadási kötelezettséget, és egynegyedük foglalkoztatott feketén dolgozókat – ez a gyorsmérlege az adóhatóság vasárnap zárult háromnapos, Vitorlás-akció nevű ellenőrzésének.