Óriási számlagyárat leplezett le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a NAV. A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

A több tucat, strómanok által vezetett, láncolatba szervezett budapesti céget azért hozták létre, hogy valós teljesítés nélküli számlákat állítsanak ki vevőiknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták. A számlagyár ügyfelei a fiktív szolgáltatások ellenértékét átutalták a bukó cégeknek, majd jutalék fejében visszakapták pénzüket.

A bűnszervezet irányítói luxuskörülmények között éltek, a házkutatásokon milliós órák, ékszerek kerültek elő a háromszintes ingatlanból és a számlagyár irodájából. A házhoz, amelyet egyedileg gyártott Zsolnay porcelánbetétek díszítettek, hatalmas úszómedence és egy több millió forint értékű bár is tartozott – tették hozzá.

Ismertették, hogy a NAV nyomozói az országos akcióban egyszerre kilencven helyen tartottak házkutatást, 28 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Az okozott kár megtérítésére ingatlanokat, ékszereket, bankszámlákat zároltak több mint 600 millió forint értékben. A nyomozóknak segítő bankjegykereső kutya, Cappy jelentős mennyiségű készpénzt is talált.

A bűnszervezet irányítóját külföldi nyaralásából hazatérve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a másik két gyanúsítottat Budapesten vették őrizetbe. A bíróság elrendelte letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 23.

Számlagyárat számolt fel a NAV Észak-Magyarországon

Számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországon; a bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona – közölte a hatóság regionális sajtóreferense.
2016. március 29.

Számlagyárosokat fogott el a NAV

Lebuktatott egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek – közölte a NAV kedden.