Összementek a csúcsjövedelmek – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bevallott topjövedelmek ugyan harmadukra zsugorodtak, az szja-bevallásokban kimutatott összevonás alá eső jövedelemtömeg azonban négyéves csúcsra jutott 2014-ben. Az InfoTandem infografikája.


A magyar adózók által bevallott összevonás alá eső jövedelmek együttes összege 2011 óta stabil emelkedő trendet mutat. A 2014-es adóévre vonatkozó summa elérte a 9430,3 milliárd forintot, ami 7,6 százalékos bővülésnek felel meg. A forrásadós jövedelmek görbéje egy esztendővel korábban, már 2010-ben felfelé kanyarodott, s azóta is szépen kúszik felfelé; a tavalyi évről kimutatott 746,3 milliárd forint 15,6 százalékkal haladja meg a korábbit.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által feldolgozott szja-bevallások száma szintén nőtt valamelyest. A 4 millió 575 ezer magánszemélyre vonatkozó dokumentum döntő többsége (3,51 millió darab) önbevallóktól érkezett, azon belül is a csökkentett adattartalmú önbevallást benyújtók voltak a legtöbben, csaknem 2 milliónyian. Az önbevallós körön belül azonban az adónyilatkozatot benyújtók száma emelkedett meg a leginkább, 17,6 százalékkal – igaz, még így is csupán 54,5 ezren voltak. Csökkenés egyedül a munkáltatóval elszámoló mintegy 720 ezres körénél mutatkozott; egy évvel azelőtt még 9 ezerrel (1,2 százalékkal) többen választottak – vagy inkább választhatták – ezt a lehetőséget. A NAV közreműködésével készített egyszerűsített bevallásra viszont 22 ezerrel többen voksoltak; ez 7 százalékos emelkedést takar.

Az összevont jövedelmek 92 százalékát munkaviszonyból származó bér tette ki; a 8661,5 milliárd forintos summa 8 százalékkal múlta felül a 2013-ast. Tavaly 3,93 millió ember jutott bérjövedelemhez, éves szinten átlagosan 2,21 millió forinthoz, azaz havonta 184 ezerhez. Ez havi 10 ezer forintos béremelkedésnek felel meg.

Az szja-bevallást benyújtóknak – az önkéntes pénztári kedvezményekkel korrigálva – 1421,4 milliárd forintnyi adókötelezettségük keletkezett. Ez (részben a jogszabályváltozások nyomán, részben a jövedelmek emelkedésének következményeként) 113,3 milliárd forinttal, közel 9 százalékkal több a legutóbbinál, s utoljára 2010-ben volt ennél magasabb. Az egy főre jutó adó összege 326 ezer forintról 346 ezerre emelkedett. Az összevont jövedelem adóterhelése 13,7 százalékos volt.

A tavalyi topjövedelmek látványosan elmaradtak a 2013-as adóévben kimutatottaktól. Az összevontaknál már 1,12 milliárd forint is aranyérmet ért, holott ez alig harmada a korábbinak, viszont teljes egészében munkaviszonyból származott. A 4,34 milliárd forintos forrásadós, osztalékból származó csúcsjövedelem birtokosa ugyancsak nyomában sem ért a 2013-as, közel 11 milliárd forintos éllovasnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.