Pénz és Erzsébet-utalvány a leggyakoribb év végi jutalom


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pénzt és Erzsébet-utalványt adnak a legtöbbször év végi jutalomként dolgozóiknak a munkáltatók – derül ki az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. és a Devise Hungary együttműködésében készült országos kutatásból.


A felmérést ismertető közleményből az is kiderül, hogy a megkérdezett 1206 munkáltató négyötöde átlagos vagy jó évet zárt az idén, de nem mindegyiküknél részesülnek jutalomban a dolgozók. A kutatás résztvevői közel 351 ezer embert foglalkoztatnak a versenyszférában, a közszférában és a nonprofit szektorban.

Az adatok alapján elsősorban pénzt adnak a gazdasági társaságok és a különféle intézmények a karácsonyi időszakban. A válaszadók 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy dolgozói biztosan számíthatnak pénzbeli jutalomra, további 15 százalékuk tervbe vette azt a kérdőív kitöltésének időpontjában.

A mindössze három éve bevezetett Erzsébet-utalvány a második leggyakoribb év végi jutalmazási mód. A megkérdezettek 19 százaléka él ezzel a lehetőséggel, és további 11 százalék tervbe vette azt. Természetbeni juttatást a munkáltatók 11 százaléka ad év végén, további öt százalék nyilatkozott úgy, hogy tervez ilyen fajta jutalmat.

(Forrás: MTI)

A felmérést ismertető szombati közleményből az is kiderül, hogy a megkérdezett 1206 munkáltató négyötöde átlagos vagy jó évet zárt az idén, de nem mindegyiküknél részesülnek  jutalomban a dolgozók. A kutatás résztvevői közel 351 ezer embert foglalkoztatnak a versenyszférában, a közszférában és a nonprofit szektorban.

2014. január 9: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2014. január 9.

Helyszín: Danubius Hotel Arena, 1148 Budapest Ifjúság útja 1-3

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Az adatok alapján elsősorban pénzt adnak a gazdasági társaságok és a különféle intézmények a karácsonyi időszakban. A válaszadók 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy dolgozói biztosan számíthatnak pénzbeli jutalomra, további 15 százalékuk tervbe vette azt a kérdőív kitöltésének időpontjában.

A mindössze három éve bevezetett Erzsébet-utalvány a második leggyakoribb év végi jutalmazási mód. A megkérdezettek 19 százaléka él ezzel a lehetőséggel, és további 11 százalék tervbe vette azt. Természetbeni juttatást a munkáltatók 11 százaléka ad év végén, további öt százalék nyilatkozott úgy, hogy tervez ilyen fajta jutalmat.

(Forrás: MTI)



Kapcsolódó cikkek