Póniadó, giccsadó, traktoradó: bedobták a gyeplőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyes önkormányzatok fantáziája nem ismer határokat, ha adókivetésről van szó.


Barta Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda munkatársa szerint bár az önkormányzatok adóztatási lehetősége első látásra rendkívül széles körűnek tűnik, egyes jogszabályok, illetve az utóbbi időszakok bírósági gyakorlata korlátok közé szorították az adókivetési jogot – mondta a szakember a Népszava cikkében. Jelenleg erősen kétséges például a termőföldadó jogszerűsége azon ingatlantulajdonosok esetében, akik földjüket bérbe adják és bérbeadásból származó jövedelmek után szja-t fizetnek.

A lap felidéz néhány különös helyi adót is: a Vas megyei, mintegy 3200 lakosú Csepreg a halastavak tulajdonosait, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, 3600 lakosú Taktaharkány a nádasok gazdáit adóztatja.

Kifejezetten távközlési célzatú építmények megadóztatását célozta meg a toronyadó: a nyugat-dunántúli Bodonhelyen, a Pest megyei Pilisjászfaluban, továbbá a Somogy megyei Gamás és Látrány községekben is ilyen adót vezettek be. Különleges az óbudai giccsadó: ez a lakóingatlanokra vethető ki, ha azok rontják a városképet.

Magyarlak a traktorokat és azok pótkocsiját adóztatja, Nagymaros pedig a vízijármű-tulajdonosokat sújtja hajóadóval. Pilisjászfalu a ló- és póniló-tulajdonosokat negyedenként évi 150.000 forint megfizetésére kötelezte – olvasható a lapban.

Az Alkotmánybíróság (Ab) több alkalommal kimondta, hogy az olyan adó, amely a tulajdon tárgyát gyakorlatilag elvonja, ellentétes az Alaptörvénnyel. Jogellenes azon adó, amely nem veszi figyelembe az adóalanyok teherbíró képességét.

Az ügyvéd a Népszavának elmondta: ha a rendelet az Alaptörvénnyel ellentétes, annak megsemmisítésére az Alkotmánybíróság jogosult. Jogszabály-ellenes adófizetéskor bírósági eljárást lehet kezdeményezni. Egyedi ügyben pedig a Kúria vagy az Ab elé a kerül kérdés.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.