Reklámadó: a kormány kész vitázni Brüsszellel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány kész vitába szállni az uniós intézményekkel a reklámadó miatt, ha szükséges.


A magyar kormány, ha szükséges, a brüsszeli intézmények előtt is ki fog állni a reklámadóért, mert „a reklámadó ügye közteher-viselési kérdés” – így reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy – mint arról a Népszabadság csütörtökön beszámolt – az RTL-csoport hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál a reklámadó miatt.

A kormányszóvivő  hangsúlyozta: a kabinet meg fogja védeni a reklámadót, ahogyan megvédte a bankadót és a rezsicsökkentést is.

Nem ez az első eset, amikor bizonyos gazdasági szereplők nyomást akarnak gyakorolni a kormányra, így volt ez a bankadó bevezetésekor, a rezsicsökkenéskor, és most így van a reklámadó bevezetésekor is – fogalmazott.

Kurucz Éva kijelentette: a kormány kitart amellett, hogy minden gazdasági szereplőnek arányosan ki kell vennie a részét a közteherviselésből. A reklámadó is egy olyan adónem, amely a reklámbevétellel arányosan növekszik – jegyezte meg a szóvivő.

Hozzátette, az RTL Klub csupán egyike a reklámadó hatálya alá eső több száz vállalkozásnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).