Rogán beszólt az RTL-nek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A luxembourgi milliárdos cég politikai furkósbotként használja híradóját, mert nem akar adót fizetni – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Közölte: novemberben finomodhat is a reklámtörvény.


Nem lepett meg a médiavilág, a távközlési szektor, a reklámpiac szereplőinek tiltakozása a reklámadó miatt, mert ez korábban is tapasztalható volt a kiemelt extraprofitot termelő iparági szereplők megadóztatásánál – nyilatkozta a távirati irodának Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője megismételte: a reklámpiacot nem lehet kihagyni az igazságos közteherviselésből, még akkor sem, ha „soha senkinek nem volt politikai bátorsága belevágni”. Azt mondta: a vitát természetesnek tartja, de az RTL viselkedése „merőben eltér a többiekétől”.

„Ez a luxembourgi székhelyű milliárdos cég tett szert a legnagyobb profitra a reklámpiacon az elmúlt években, és most politikai furkósbotként használja híradóját, mert nem akar adót fizetni” – jelentette ki, abszolút tisztességtelennek minősítve az eljárást. Rogán Antal szerint ha valahol, akkor ebben az esetben kell félteni a sajtószabadságot. „Tulajdonosi döntésre, egyértelműen a tulajdonos szándékainak megfelelően, a politikai bosszúállás eszközeként használják az RTL híradóját, ezzel próbálják a közélet szereplőit megfélemlíteni” – fejtette ki, elképesztőnek nevezve, hogy „belerúgnak” másokba vagy családtagjaikba, például ahogy a miniszterelnök édesapjával tették.

Számvitel nagy kézikönyve csomag

A csomagban lévő kiadványok:

1. A számvitel nagy kézikönyve 2014
2. Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek
3. Adó határidőnapló

Most három kiadványt kap egy áráért! Bővebb információ és megrendelés itt!

„Elfogadható lenne annak kulturált vitatása, hogy egy luxembourgi székhelyű társaság adófizetési kötelezettsége arányos és helytálló-e. Ennek vannak magyarországi és európai fórumai egyaránt. Az RTL vezetői azonban nem ezt választották. Szomorú, hogy luxembourgi székhelyű milliárdosok azt gondolják, hogy ők bármit megtehetnek, csak azért, hogy a közteherviselésből ne kelljen kivenni a részüket” – vélekedett Rogán Antal.

Ősszel, az adótörvények tárgyalásakor – ahogy más adónemeknél – a reklámadónál is nyitott lesz az újratárgyalás kérdése – nyilatkozta a frakcióvezető. Új adófajtáról van szó, figyelembe kell venni a gyakorlati tapasztalatokat, az iparágból érkező észrevételeket – mondta.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.