Sok a miért – adócsomag 2019


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány 2018. június 19.-én beterjesztette az idei első adómódosító csomagot, majd pár órával később a szociális hozzájárulási adóról szóló törvényt is.


1.  A szakma számára mindenképpen pozitív, hogy a szociális hozzájárulási adó végre megérdemelten egy önálló jogszabályt kap. Ezzel párhuzamosan az EHO törvény rendelkezéseinek átemelése az új jogszabályba szintén örömteli, hiszen a két (nem biztosítás alapú) adónem párhuzamos jelenléte a jogrendben nem volt indokolt.

2. A klasszikus salátatörvény beterjesztésének indoka már inkább vitatható, hiszen a cafeteriára vonatkozó rendelkezéseken túl nem tartalmaz olyan horderejű változásokat, amely jelentősebb felkészülési időt igényelne. Illetve azt is fontos kiemelni, hogy a jelenlegi kommunikáció szerint már most tudható, hogy őszi adócsomagra is számíthatunk. Tehát legalább kétszer kell áttekinteni a változásokat.

3. A cafeteriarendszer átalakításához, vagy inkább eljelentéktelenítéséhez kapcsolódóan sok kérdést fel lehet tenni, ezek közül pár:

  • Miért a kedvező adózási forma szűkítése, amikor a szociális hozzájárulási adó fokozatos csökkenése mellett is még mindig Magyarországon az egyik legmagasabb az ún. adóék?
  • Ki fogják-e tudni termelni a vállalkozások az adóemelés és a bérnövekedés együttes hatásaként jelentkező költségnövekedést, vagy más alternatív foglalkoztatási modellekre kényszerülnek? A kérdés különösen időszerű lesz, ha a kormányzat által is már többször beharangozott válság valóban megérkezik.
  • Miért vált hirtelen – egy csomagban – érdektelenné a korábban indokolt (köztük több tavaly beiktatott) társadalmi és gazdasági cél – lakhatás és lakásszerzés támogatása, diákhitel, kultúra, sport, helyi közlekedés stb. – támogatása?
  • Mi indokokolja a hosszú távú, öngondoskodási célok (nyugdíj, egészségügy) háttérbe szorítását?

Az utalványkibocsátások körüli anomáliák visszaszorítására egyéb eszközök is adottak lehettek volna, amelyek nem érintették volna a munkavállalók által is közkedvelt juttatási formákat. Ugyanakkor az adminisztráció csökkenésével nehéz vitatkozni, különös tekintettel a jogcímek számának csökkentésére. Persze ez az érvelés is megbicsaklik az amúgy rendszeridegennek tekinthető, de mégis közkedvelt készpénzjuttatás esetén.   

4. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy mi nem került bele a törvényjavaslatba. Nem lesz egy számjegyű a személyi jövedelemadó, a szociális hozzájárulási adó kulcsának csökkentése sem kerül be ezúttal a törvénybe. Utóbbira várhatóan – a gazdasági és költségvetési folyamatok tükrében – az év végén kerülhet sor.

[htmlbox art_tukor]

 

5. A tavalyi évben meghonosított közérdekű nyugdíjas szövetkezethez kapcsolódó egyes járulék- és adókedvezmények kiterjesztésre kerülnek a munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott sajátjogú nyugdíjasokra is.

6. A fenti adó- és járulékkedvezmény bevezetésével indokolják a szociális hozzájárulási adó 55 év felettiekre idén még automatikusan érvényesülő adókedvezmény eltörlését. Ugyanakkor mivel az öregségi nyugdíjra jogosultság és az 55 év feletti korosztályba tartozók tagjai nem teljesen megegyezőek, egy jelentős csoport lehet ezen intézkedés károsultja. A változás további hatásaként jelentkezhet, hogy a nyugdíjkorhatárt elérők munkaerőpiaci helyzetük javítása érdekében inkább nyugdíjba mennek, ami a nyugdíjkasszát várhatón kedvezőtlenül fogja befolyásolni.

7. Az innovációs járulék fizetésére kötelezettek köre ismét bővülni fog. Az elmúlt években a mikro- és kisvállalkozásokra vonatkozó mutatószámokat csak az adott társaság tekintetében kellett vizsgálni. A tervezet szerint immár ismét figyelembe kell venni az ún. kapcsolódó és partnervállalkozások számait, azaz egy jelentős körrel fog bővülni az adófizetésre kötelezettek köre!

8. A javaslat utoljára 2018. december 20.-áig teszi lehetővé, hogy valaki a korábban „szebb időket” megélt egyszerűsített vállalkozói adót (EVA) válassza.  Ez a rendelkezés beilleszkedik az elmúlt évek trendjébe, mivel az utóbbi években egyéb kedvező adózási forma választása vált népszerűévé.

„Összességében elmondható, hogy a jelenlegi csomag egy óvatos, kiváró megközelítést tükröz. Nem ígér radikális, eddig nem ismert adócsökkentéseket, inkább a kellemetlen meglepetések azok, amelyekre emlékezni fogunk, ha a jelen formájában fogják elfogadni a javaslatot, különösen kiemelve mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára kedvezőtlen cafeteriaváltozásokat.”

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).