Sokáig maradhat az eva


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két év múlva már 322 milliárd forintot szedne be a kormány a bankoktól pénzügyi tranzakciós illeték címén. Az eva megmarad 2016-ig, az szja és a társaságiadó-bevételek érdemben nőnek. A Népszabadság a büdzséterv kitekintéséből szemezgetett.


A jövő évi 283 milliárd forint után 2014-ben már 322 milliárd forintot szedne be a kormány a bankoktól a pénzügyi tranzakciós illetéken keresztül – derül ki a parlamenthez múlt pénteken benyújtott költségvetési törvényjavaslat kitekintéséből. A bankok ennyit fizetnének minden évben 2016-ig.

Az idei 1574 milliárdról jövőre 1540 milliárd forintra mérséklődik az szja-bevétel, majd a választás évében 1625 milliárdra emelkedik: a növekedés forrása minden bizonnyal a gazdaság – és ezért a jövedelmek – bővülése – írja a lap.

Társasági adóból jövőre 380,8 milliárdot várnak, a rákövetkező évben pedig már 423,6 milliárdot – szintén a gazdasági növekedés beindulása okán.

A költségvetési törvényjavaslatban a kabinet 2016-ig számol az evával, bár mint azt korábban az Adó Online megírta, a büdzsétervben csak létező adókkal számolhat a kabinet, az eva helyére ígért új adónemről pedig nincs elfogadott törvény.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.