Soltész Miklós: megmarad az üdülési csekk
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány – mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek. Megerősítette: szeptember végéig összesen 62 közalapítvány, a nemzeti üdülési alapítvány mellett többek között a holokauszt emlékközpont, a mozgókép közalapítvány tevékenységét is átvizsgálja a kabinet. Az összes tárca – a saját területén belül – átnézi azt, hogyan lehetne az alapítványokat egyrészt célszerűen összevonni, másrészt hogyan lehetne azokat hatékonyabban, olcsóbban működtetni – emelte ki.
Mint mondta, a szociális államtitkárság, a hozzá tartozó alapítványok ügyében, szeptember közepéig dolgozza ki javaslatát a kormány számára.
Az államtitkár tájékoztatása szerint felülvizsgálják egyebek közt a Demokrácia Központ Közalapítvány, az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, a Hajléktalanokért Közalapítvány, a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, a Puskás Tivadar Közalapítvány, a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány, valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tevékenységét.
Soltész Miklós a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapcsán fontosnak nevezte az alapítvány azon intézkedését, mely szerint üdülési csekkhez juthatnak – pályázati úton – az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a legalább két gyermeket nevelő munkavállalók és a szakiskolai tanulók.
Problematikusnak nevezte azonban azt, hogy az MNÜA – szerződéssel – két televíziónak is adott nagyobb összeget arra, hogy népszerűsítse az üdülési csekket. Hozzátette: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együtt vizsgálja, hogy az MNÜA miért gondolta azt, négymilliárd forintért egy külön televíziót kell létrehoznia közpénzből. Feltette a kérdést: a többségében állami tulajdonú üdülési alapítvány a négymilliárd forintot miért nem a közszolgálati televízióknak adta, miért akart külön televíziót létrehozni?
Soltész Miklós közölte: az MNÜA átalakítása során a szakszervezetek nem szorulnak ki az alapítvány működéséből. A kormány nem folytatja azt a gyakorlatot, hogy politikai haszonszerzésre használja fel a szakszervezeteket – jelentette ki.
A kormány vizsgálni fogja az üdülési csekk felhasználásának körét is, tehát azt, hogy a csekk segíti-e például a kis- és középvállalkozások, valamint a falusi vendéglátók munkáját.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy egyre többen használják az üdülési csekket utazásra, véleménye szerint azonban üdülésre és üdüléshez kapcsolódó étkeztetésre kellene inkább felhasználni e lehetőséget.
Forrás: MTI