Spar ügyvezető: hiány nem lesz, de egyes termékárak elszállhatnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem kell attól tartani, hogy bármiből komoly hiány lesz, viszont az, hogy elszáll egyes termékek ára, sajnos ténykérdés – fogalmazott a Pénzcentrumnak adott interjújában Heiszler Gabriella, a  SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem gondolom, hogy olyan mértékű válsággal állunk szemben, hogy Magyarországon majd ne lehessen élelmiszert venni –  mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Heiszler Gabriella.  Hogy valamiből nem a megszokott márkádat kapod meg, vagy az a márka átalakítja a receptúráját, vagy bizonyos termékek olyan drágák, hogy azt mondod, hogy neked már nem éri meg, előfordulhat – tette hozzá.

A Spar ügyvezetője kitért a különadók kérdésére is. Szerinte „egy élelmiszer-kereskedő, ha jól dolgozik, kb. 2 százalék profitot termel. Ez a nagyon hosszú távú átlag. Ehhez képest a mi adósávunk 2023. január 1-jétől 4,1 százalék, idén pedig a 2021-es év kiskereskedelmi adója 80 százalékának megfelelő összegű pótadót kell még pluszként befizetnünk. Ez azt jelenti, hogy ez nem extraprofitadó, hanem a forgalom alapján kivetett plusz különadó”.


Kapcsolódó cikkek

2022. június 14.

A különadó díjemelést hozhat a távközlési szektorban

Az alacsony árbevételi küszöbhatár miatt az adó nagy terhet ró a kisebb cégekre is és jelentős vágást ejthet a nagyobbak nyereségén, így könnyen előfordulhat, hogy a szolgáltatók – élve az általános szerződési feltételekben meghatározott jogukkal – jelentősebb díjemelésre kényszerülnek – véli a Niveus Consulting Group.
2022. május 27.

A különadók mellett további adóemelésekre is számítani lehet

A már beharangozott különadók megjelenése mellett a cégautó adó, az egyszerűsített foglalkoztatási adó, a dohánytermékek és alkohol után fizetendő jövedéki adó, a népegészségügyi termékadó emelésére is számítani kell – derül ki a portfolio.hu tudósításából, amelyből a különadókról is új részletek ismerhetők meg.