Számlázás: év közben változik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár az áfaszabályok 2014-re inkább csak apróbb finomhangoláson estek át, a számlázás terén nem árt felkészülni  arra, hogy év közben fog módosulni az időszakos elszámolású ügyletek teljesítésének időpontjára vonatkozó szabály.


Azoknál az ügyleteknél, amelyek időszakos elszámolás alá esnek, a teljesítés időpontjának főszabály szerint az elszámolási időszak utolsó napja fog minősülni 2014. július 1-től kezdődően. Ez alól kivételt azok az esetek képeznek majd, ahol az időszakos elszámolásra a Ptk. szerinti közszolgáltatási szerződés alapján kerül sor, ekkor ugyanis továbbra is az ellenérték megtérítésének esedékessége minősül majd teljesítési időpontnak.
Az új szabályozás 2014. július 1-én lép hatályba és az olyan 2014. június 30-át követően kezdődő elszámolási időszak esetén kell majd először alkalmazni, amelyek tekintetében a fizetés esedékessége 2014. június 30-át követő időpont.

Ez a változás a gyakorlatban sok kisebb bevételű időszakos (havi, negyedéves) elszámolást alkalmazó vállalkozásnál okozhat gondot, hiszen nyáron akár azt is eredményezheti, hogy kétszeres áfát kell fizetniük, ráadásul olyan bevétel után, amit még meg sem kaptak.

A most hatályos szabályozás szerint ugyanis a fizetési határidő és az áfa szerinti teljesítési idő egybeesik, 2014 júniusától azonban az érintett elszámolási időszak utolsó napja lesz a teljesítés időpontja, azaz az áfa-fizetésikötelezettség megállapításának időpontja is.

Mi lehet a megoldás, hogyan készüljenek fel a vállalkozások ezekre a változásokra és 2014-ben mit kell még tudni számlázásról – kiderül a Wolters Kluwer Kft. 2014. január 30-i szakmai rendezvényén, ahol Sike Olga, a NAV főosztályvezetője gyakorlati példákkal is segíti a számlázási szabályok 2014-es alkalmazását. Bővebb információk és jelentkezés itt

(A Wolters Kluwer Kft. az Adó.hu kiadója – a szerk.)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).