Széchenyi István, a reformkor gondolkodója – 2. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Széchenyiről szóló írásunk előző részében röviden bemutattuk Széchenyi életét, illetve a Hitel című munkájának keletkezési körülményeit, a Hitelben megfogalmazott politikai programját. Folytatjuk Széchenyi közteherviseléssel kapcsolatos nézeteinek ismertetését.

Hitel, Világ és Stádium! ti, három Nem
kézzel írt könyv, mely bölcsel, tanít,
De a lét és nemlét közti határon
Egekbe nyúló hármas pyramid!

(Részlet Arany János
Széchenyi emlékezete c. verséből)

 

A Hitelt kritizálók között leghangosabbnak gróf Dessewffy Józsefet lehet tekinteni, aki 1830 decemberében jelentette meg A „Hitel” czimű munka taglalatja (röviden Taglalat-ként szokták említeni) című vaskos ellenkönyvét, amelyben tételesen végigmegy Széchenyi állításain, programjavaslatain.

Dessewffy elfogadta például a jobbágyi megváltakozás (örökváltság), a szólás- és sajtószabadság, a részleges nemesi adózás (hozzájárulás a házipénztárhoz) gondolatait, de ragaszkodott az ősi nemesi jogokhoz (ősiség), nem fogadta el a robot és a kilenced eltörlését, és az elmaradottság okait – a sérelmi politizálás jegyében – a bécsi kormányzásban látta.

Széchenyi erre válaszul írja meg a Világ című művét (megjelent még 1831-ben). A Világ tulajdonképpen a Hitel kommentárja, „megvilágosítva” a Hitelben leírt reform-elképzeléseket, annak bővebb kifejtése, természetesen olyan módon, hogy reagál Dessewffy állításaira, cáfolja azokat. A Világban Széchenyi kifejtette, hogy a vagyonosodáshoz és szellemi előrehaladáshoz polgári szabadság kell, ehhez viszont szükségszerű a jobbágyrendszer és a nemesi előjogok felszámolása. A Világ sajátságosan nevesíti Dessewffyt, folyamatosan neki címzi a válaszokat.

A Világ is a vélemények kereszttüzébe került. Orosz József és Ponori Thewrewk József vaskos kötetben bírálták meg a Világot, a Hitelt és a Lovakrul című könyveket.

Közben – még 1831-ben – Széchenyi már erőteljesen dolgozott új könyvén, a Stádiumon. Ebben már részletesen, 12 programpontba foglalta a polgári átalakulás programját, az annak érdekében megalkotandó törvényeket.

A cenzúra nem engedte a könyvet megjelentetni, külföldre csempészve a kéziratot az csak 1833-ban jelent meg Lipcsében, Magyarországra ugyanakkor illegálisan behozták a példányait.

Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István (időskori képe)

 

A Stádium 12 pontját szó szerint idézzük (zárójelek között eltérő betűtípussal jelölve a lábjegyzeteket):

XII törvény I. A hitel haszna és kára mindenkit egyenlőn ér. Kifejtés. Hypothekául mindenki sajátját adhatja, ti. ingó vagy ingatlan vagyonát. A szerződők között – bármily rendűek, ti. akár nemesek, akár nemtelenek legyenek is azok – hitel dolgában legkisebb különbség sincs: A szerződők közti kérdéseket kirekesztőleg csak az arra törvényesen kirendelt mercantile forum vagy a polgári hitelszék ítélheti el. Ezen két hitelszék – ti. a mercantile forum és a polgári hitelszék, melyekrűl magasb appelláta nincsen, minden tárgyat szoros és betűrűl betűre magyarázott rendszabási szerint dönt s ítél el. II. Az ősiségi jog (jus aviticitatis) örökre el van törülve. Kifejtés. Akárminémű jószágot valaki ezen törvény kihirdetése után az illető felek tudtával (az illető felek tudtával – Értelmezhető úgy is, hogy a nemzetség tagjainak tudtával, s így e II. törvény csak korlátozná az ősiségi jogrendet.) örökösen elád, azt a vevőtűl vagy annak hagyományositúl se az eladó se annak nemzetsége semmi ürügy alatt többé vissza nem veheti, s az örökös eladást soha meg nem semmisítheti. III. A megszakadásbúl származó fiscalitasok örökre megszűnnek. Kifejtés. Minden birtoknak más kézre átmenetelével, azonban, legyen az akár vétel, akár successio, akár testamentum, akár ajándék sat., a jószágnak törvényes becse után egy percent fizettetik a kormány kincstárába, senki sem léphet jószága teljes birtokába mindaddig, míg ezen említett laudemiumot a kormánynak le nem teszi vagy aziránt elég bátorságot elő nem mutat. IV. Magyarországban mindenki bírhat ingó és ingatlan jószágot mint sajátot (jus proprietatis). (IV. Magyarországban… – A törvény kifejtésében foglaltak többféle értelmezése is lehetséges. Legvalószínűbb, hogy az ezüstötös, -tízes stb. a földesúrnak fizetendő összeg, mivel a jobbágy által megszerzett nemesi (allodiális) föld után eddig is kilencedet kellett adni, s ez volna felcserélhető a föld tizenkettődik részének, tehát a kamatos kamatot figyelembe véve, tőkeértéke hat százalékának állami adóul fizetésével. „Viszonzásul” a nemes is adóznék a megszerzett polgári és jobbágyi föld után.) Kifejtés. A magyar nemesember azonban polgári és colonicalis funduson (polgári és colonicalis fundus – a szabad királyi városok polgárainak telke és a jobbágytelkek.) kívül, mindent ingyen bír, a nemtelen pedig minden hold után, a föld és fekvés mineműsége szerint, esztendőnként egy ezüstötöst, -hetest vagy -tízest fizet vagy magát minden további adótúl azáltal szabadítja örökre fel, hogy földeinek tizenkettődik részét közadó alá veti. V. Mindenki egyenlőn áll a törvény ótalma és súlya alatt. Kifejtés. A Partis I-ae 9-nus – mint az embernek méltóságához szükségképp tartozó – az egész ország lakosira terjesztetik; de egyszersmind minden abususibúl ki is tisztíttatik. Az ítélőszékek procedúrája pedig a lehető legrövidebb időre szoríttatik. VI. A nemtelenek is választanak magoknak megyei pártvédet. (VI. A nemtelenek is… – A „szegényeknek” eddig is volt vármegyei ügyvédjük, Széchenyi most ennek a községekre bízott választásával tesz szerény lépést a népképviselet irányába.) Kifejtés. Minden három esztendőben a vármegyeszéki restauratiók alkalmával beküldik a megyebeli külön helységek votumikat a vármegyeházba; s így a votum többsége nevezi ki a vármegye fiskálisát. VII. A házi pénztár– s országgyűlési költségekhez idom szerint (idom szerint – birtokaránylag.) mindenki fizet. (VII. A házi pénztár- s országgyűlési költségekhez… – A részleges közteherviselés programja. Az eddigi állami adó, az úgynevezett hadiadó azért marad ki a közteherviselés programjából, mert ennek az összegnek a felhasználásába az országnak nincs beleszólása.) VIII. A vizek, utak s belvám elrendelése mindenkit egyenlőn ér, s országgyűlési tárgyak. (VIII. A vizek, utak… – A közteherviselés további kiterjesztése, illetve a részleges kormányfelelősség megfogalmazása.) Kifejtés. Ezek annyira kötelezők, hogy az, ki azoknak bármily ürügy alatt ellentáll, hazasértő, s hazasértési bírságba esik. IX. Monopóliumok, céhek, limitatiók s egyéb ilyes, a közszorgalmat és konkurrenciát akadályozó intézetek örökre eltörültetnek. X. Magyarországban csak magyar nyelven szóló törvény, parancs, ítélet kötelez. XI. Minden törvényhatóság csak a helytartótanács közbenjárása által hallja a fejedelmi szót. (XI. Minden törvényhatóság… – A bécsi Magyar Király Kancellária kiiktatását célozza.) XII. Ítéletek, mint tanácskozások csak nyilványosan (publice) tartatnak. (XII. Ítéletek – A bíráskodást jelenti.) A hitel lábra állítását tettem szisztémám talpkövéül, mert annak nemléte, mint a honi tapasztalás mutatja, legtehetősb nemzetséginket is megsemmisíti; léte pedig még a legtehetlenebbeket is bizonyosan előmozdítná, mint azt viszont a külföld példája bizonyítja; s ekképp annak felállítása, minthogy azáltal szinte minden egyes nyerne, a közjóra s -haszonra mágusi befolyással lenne.

Néhány magyarázó mondat a pontokhoz:

• Az első három pont az ősiség és a háramlási jog eltörlését, a föld forgalomképességének megteremtését tartalmazza, megteremtve ezzel a hitelképességet.

• A IV. és VI. pontok a jobbágyság intézményének megszüntetését, a tulajdonszerzés szabadságát, és a paraszti érdekvédelem szükségességét hangsúlyozzák.

• Az V. pont a törvény előtti egyenlőséget hangsúlyozza, mivel a jobbágyokat ugyanazon jogsértésekért gyakran súlyosabb büntetés sújtotta, mint a nemeseket (ha egyáltalán szankcionálták az utóbbiakat).

• Ki kell emelni a közteherviselés oldaláról a VII. és VIII. pontokat. Mindkét ponthoz önálló fejezeteket is írt Széchenyi, amelyekben hosszasan, sok oldalról megvilágítva amellett érvel, hogy a nemességnek a társadalom többi részével azonos elvek szerint kell kivennie részét a közteherviselésből, azaz a nemesnek is adóznia kell! (A logikai fejtegetés igen élvezetes olvasmány, de erre ebben a cikkben nem térhetünk ki.) Nem ad javaslatot az adóztatás módszerére, nagyvonalúan megjegyzi, hogy annak igazságosnak kell lenni, és a megvalósítás nem jelenthet problémát. A szövegkörnyezet alapján vélhetően a vagyon, a földbirtok nagysága szerinti lineáris adózást tudott elképzelni, ugyanakkor ezt nem mondta ki tételesen, valószínűleg korainak tartotta erről részletesebben írni.

• A IX. pont szerinti limitáció a királyi városok ármegállapító joga volt. Ennek eltörlése a piaci törvények érvényesülését, a kereskedelem szabadságát erősítette volna.

• A XI. pont a Budán működő önálló kormányzati tevékenységet kívánta megvalósítani, ugyanis számos kérdésben – például pénz- és kereskedelmi ügyekben – Bécsből intézkedtek. Ez a pont a Birodalmon belül növelte volna Magyarország önállóságát.

• A nyilvánosság szerepének követelése (XII. pont) különösebb magyarázatra nem szorul, legfeljebb azt érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy ennek manapság ugyanúgy megvan a jelentősége.

A programpontok a következő két évtizedben, egyrészt a reformországgyűléseken, másrészt az 1848. évi ún. áprilisi törvényekben megvalósultak! Annak, hogy ez mégsem eredményezte Magyarország felvirágzását elsődleges oka a szabadságharc bukása volt, de a társadalmi-gazdasági viszonyok átalakulása elkezdődött, és később – a Kiegyezés után – a fellendülés is bekövetkezett.

Adó és Két garas

Széchenyit a közteherviselés megvalósítása a későbbiekben is foglalkoztatta. Több írásában kifejtette ennek szükségességét, sőt konkrét javaslatokat is kidolgozott. A Hitel, Világ, Stádium hármaskönyv megírását követően 1832-ben Andrássy György gróffal együtt Angliába utazott, hogy egy a Dunán épülő hídhoz (Lánchíd!) gyűjtsön tapasztalatokat. Utazásáról összefoglalót írt (nyomtatásban is megjelentette), amelyben az angliai adózási viszonyokat is megemlítette, és példaként mutatta be az általános közteherviselés elvének érvényesülését, annak gyakorlati hasznát a közberuházásokra.

Széchenyi négy művének eredeti címlapjai

 

A hídépítésre vonatkozó elképzelések már 1828-tól kezdve foglalkoztatták, tervrajz is készült a hídhoz, előterjesztését 1832-ben Pest városa is elfogadta. A hídépítést 1836-ban törvénybe iktatták: 1836. évi XXVI. törvénycikk egy állandó hidnak Buda és Pest közötti építéséről. A törvény 2. §-a rendelkezik arról, hogy „hidvámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik”. Ez komoly eredménynek tekinthető a nemesi adómentesség megszüntetése érdekében. A Lánchíd ünnepélyes alapkőletételére 1842. augusztus 24-én került sor a nádor és az országgyűlés képviselőinek jelenlétében (az építkezések ekkor már három éve folytak). A kész hidat 1849. november 20-án adták át. Széchenyi ekkor már egy éve Döblingben volt, soha nem ment át az egyik álmaként megvalósult hídon.

A közlekedés fejlesztését a fejlődés egyik legfontosabb alapfeltételének tekintette. 1843-ban az általa alapított Jelenkor című lapban cikksorozatot jelentetett meg. A cikkek címei „Adó” (7 részben) és „Két garas” (24 részben) voltak. A cikksorozatban megfogalmazott javaslatok szerint Széchenyi egyszerre kívánta a közteherviselés ügyét a holtpontról kimozdítani és a korszerűsödéshez forrásokat teremteni. Azt javasolta, és ehhez pontokba szedett programot is adott, hogy vezessenek be egy rendszeres új adót összesen 35 évre, amit mindenkinek (a nemeseknek is!) fizetnie kellene, mértékére holdanként két garast indítványozott, a cikkekben leírt számításai szerint ebből mintegy hatmillió forintra lehetett számítani. Erre az összegre egy 100 milliós hitelt kívánt felvenni, a 100 millióból 80 milliót szánt vasutakra, a többit más közlekedési célokra. A cikksorozatot 1844-ben könyv alakban is megjelentette (1991-ben ismét megjelent könyv alakban).

Széchenyi javaslata képezte az országgyűlési financiális választmány 1844 nyarára kidolgozott tervezetének koncepcionális alapját, azzal, hogy a felveendő 100 millió forintos hitelből a nemesi birtokoknak nyújtanának hitelt, illetve országos pénztárt hoznának létre. A tervhez Kossuth is hozzájárult, azzal a feltétellel, hogy a jobbágyság is részesül belőle. A nemesség és a jobbágyság kedvezményezése valójában az örökváltság megvalósítását jelenthette volna. A cél tehát már indulásként megváltozott! A rendek a tárgyalások során elkezdték apasztani az összeget, előbb 3 millió forintra, és négy évre vezették volna be a kötelezettséget, ezt útépítésre és folyamszabályozásra kívánták fordítani. Később a főrendek egyoldalú döntése következtében az összeg 1 millióra apad, majd az alsó- és felsőház közötti hatásköri vita következtében ez is áldozatul esett az országgyűlési torzsalkodásnak.

Nem csoda, ha az események sora felbőszítette Széchenyit is, ezért 1844. április 13-án röpiratot írt Magyarország kiváltságos lakosihoz címmel a közteherviselés szükségességéről, beleértve a nemesi adómentesség megszüntetését is. A közadózás és a telekdíj mellett érvelő politikai röpirat az Adó és Két garas című cikksorozat folytatásaként jelent meg a Társalkodó című folyóirat mellékleteként. Önállóan is forgalomba került, illetve ugyanezzel a címmel –1844. július 10-én – megjelent a folytatása is. A két írásnak 1991-ben megjelent a reprint kiadása is.

A közadózás bevezetése érdekében még Kossuth Lajossal is fegyverszünetet kötött, de törekvései – egyelőre – nem vezettek eredményre.

Széchenyi Bécs felé húzza, Kossuth visszatartja a magyar szamarat (korabeli karikatúra)

 

Széchenyi öröksége

Széchenyi István az ország legjelentősebb földbirtokosaként a liberális nemesi mozgalmak elindítója volt a reformkorban, szabadelvű, azaz liberális (ó, mily szitokszó ez manapság!), közgazdasági elveket vallott, egész munkásságával ezt kívánta alátámasztani, megvalósítani. Politikai tevékenysége során kevesebb sikerrel, de hosszabb távon eredményeket hoztak törekvései.

Egész életét, munkásságát a haladás eszméinek rendelte alá, küzdött az ország polgárosodásáért, a gazdasági előrehaladásért. Közben folyamatosan saját felelősségét hangsúlyozta a történésekben, nem tudta elviselni, ha elképzelései nem tudtak megvalósulni, végül ez vezetett betegségéhez, visszavonulásához, öngyilkossági kísérleteihez is.

Könnyű lenne nagy szavakkal méltatni tevékenységét, eredményeit, de ez nem lehet célom. Helyette zárásként álljanak itt a Hitel című művének utolsó mondatai:

Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni ‘valaha mik voltunk’ de inkább átnézni, ‘idővel mik lehetünk s mik leendünk’. A Múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk. Ne bajlódjunk azért hiábavaló reminiscentiákkal, de bírjuk inkább elszánt hazafiságunk s hív egyesülésünk által drága anyaföldünket szebb virradásra Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretném hinni: lesz!

Széchenyi István emléklap (1860, nem a művészeti értéke miatt!)

 

Irodalom:

Ezredvég – Széchenyi István emlékszám (I. évfolyam, 1991/5. szeptember)

Gr. Dessewffy József: A „Hitel” czimű munka taglalatja ( Kassa, 1831.)

Halász Imre: A Széchenyi-irodalomhoz (Nyugat 1913. 7. szám)

Harmat Árpád Péter: Gróf Széchenyi István élete

Komlóssy Ferencz: Széchenyi István gróf élete (Hornyánszky Viktor Császári és Királyi Udvari Könyvnyomdája, Budapest, 1911.)

Széchenyi István: Hitel

Széchenyi István: Világ

Széchenyi István: Stádium

Széchenyi István: Adó és két garas

Szilágyi Sándor (szerk.): A Magyar Nemzet Története – a „Hitel”-ről szóló fejezet (Athenaeum, Budapest, 1894-98.)

 

---