Szent és kevésbé szent könyvek – 4.1. rész – Barnabás evangéliuma

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2021. január 22.
Címkék: , , ,
Rovat:
Barnabás gnosztikus evangéliuma számos gazdasággal, pénzzel, adózással kapcsolatos részletet tartalmaz. Ezek nincsenek ellentétben a kanonizált Biblia evangéliumaival, de azokon túlmegy, részletesebb nézeteket fogalmaz meg, főleg Jézus szavaival, példázataival. Ezek a részletek a templomadóról és a pénzsóvárságról, a szegénységről és az égi gazdagságról, az írástudók képmutatásáról szólnak.

Alakítsuk át tehát a pénzsóvárságot alamizsna-adássá, osszuk szét azt helyesen, amit [az ember] helytelen módon szerzett meg.

(Jézus szavai Barnabás evangéliumának 125. fejezetében)

Az apokrif és gnosztikus iratokról korábban már adtunk egy általános ismertetést, szóltunk az Ó–  és Újszövetséggel  kapcsolatos apokrifekről. A Bibliáról, mint történelmet meghatározó dokumentumról szóló cikkeink záró epizódjaként egyetlen gnosztikus írás, Barnabás evangéliuma gazdasági, pénzügyi nézeteit vesszük górcső alá. Az evangélium fordítása 2016-ban megjelent magyar nyelven is, illetve ugyanez a fordítás az interneten is megtalálható.

Barnabás evangéliuma gnosztikus, tehát a keresztény egyházak azt elutasítják, mivel a kanonizált evangéliumokkal (Máté, Márk, Lukács, János) igen ellentétes megfogalmazások is találhatóak benne. Maga az evangélium igen terjedelmes, hosszabb, mint Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma együttvéve! A vonatkozó részeket teljes terjedelmében beidézzük, mivel ezek még az apokrif (a keresztény egyház(ak) által megtűrt) iratoknál is kevésbé ismertek.

Barnabás evangéliuma több olyan részletet is tartalmaz (szabad-e adót fizetni a császárnak? – 31. fejezet; a vámos és a farizeus – 128. fejezet; Zákeus története – 143. és 146. fejezet), amelyek lényegében megegyeznek a kanonizált evangéliumokban fellelhető történetekkel. Ezeket részletesen ismertettük korábbi írásainkban, így azok ismétlésétől eltekintünk.

Szent Barnabás (ikon)

Ki is volt Barnabás?

Barnabás az I. század elején, Cipruson, a lévita törzshöz tartozó zsidó családba született. Levita volt, tehát a zsidó papi nemzetséghez tartozott. Eredeti neve József volt és Márk evangélista nagybátyja, vagy unokatestvére volt.

Az Újszövetség szerint Jézus tanítványa, az első keresztények egyike lett. Csatlakozott az apostolokhoz, és mindenét eladva vagyonát a közösség rendelkezésére bocsátotta. Barnabás nem tartozik a Jézus által kiválasztott 12 apostol közé, de tevékenysége alapján őt is apostolnak tekintjük.

Együtt tanult a későbbi Pál apostollal, aki rajta keresztül került személyes kapcsolatba a keresztény közösséggel Jeruzsálemben, ahol személyesen is kiállt Pál mellett és tanúsította annak megtérését és jó szándékát, majd együtt folytatták térítő tevékenységüket is.

Később nézeteltérése volt Pál apostollal (Márk miatt), ezt követően visszatért Ciprusra, és Szalamisz első püspöke lett. A hagyomány szerint Szalamiszban szenvedett vértanúságot 61-ben, amikor a helyi zsidók megkövezték. Ciprus védőszentje, őt tekintik a ciprusi ortodox egyház megalapítójának.

Az Apostolok Cselekedeteiben és Pál apostol leveleiben többször is (30-szor) szerepel Barnabás, ezek közül néhányat idézünk be.

József, a ciprusi származású levita is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia … ( ApCsel 4,36)

Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. (ApCsel 15,12)

Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is… (ApCsel 15,37)

Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott. ( ApCsel 15,39)

Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok. (Kol 4,10)

Az kizárható, hogy Barnabás írta volna a róla elnevezett evangéliumot, nyelvezete alapján az jóval később keletkezett.

Szent Barnabás vértanúsága (miniatúra, nem megégették, hanem megkövezték)

A templomadóról és a pénzsóvárságról

A következő példabeszédben Jézus többször is alkalmazott ’módszerével’ találkozhatunk. Ellenfelei megpróbálják olyan helyzetbe hozni, amelyből látszólag nincs menekvés, de az ellenfelek módszerét Jézus megfordítja, és megszégyeníti azokat.

Barnabás evangéliuma az ellenfeleket itt nem nevesíti, azok lehetnek farizeusok, papok (leviták) is, bár a templomadóra, a tizedre való utalás egyértelműsíti, hogy levitákról van szó.

Jézus felemeli a szavát az öncélú adószedés ellen. Öncélú, mert csak a Templom és a leviták gazdagodását szolgálja, és nincs tekintettel arra, hogy akitől az adót beszedik, azt ezzel ellehetetlenítik a megélhetésében. Mindezt az írástudók hamisságának, képmutatásának tekinti.

A képmutatás abban is megjelenik, hogy másoktól az erényes életet megkövetelik, miközben magukra nézve ezt nem tartják elvárásnak.

Egy ember, képzett a törvényekben, vacsorázni hívta Jézust, azért, hogy megkísértse. Jézus tehát elment oda a tanítványaival együtt, és sok írástudó, megkísérteni őt, várt rá a házban. Történt, hogy a tanítványok leültek az asztalhoz anélkül, hogy megmosták volna a kezüket. Az írástudók szóltak Jézusnak, mondván: „A te tanítványaid vajon miért nem tartják meg az elődök hagyományait, nem mosván meg a kezüket mielőtt kenyeret esznek?” Jézus így felelt: „És én azt kérdezem tőletek, mi okból semmisítettétek meg Isten szabályát a hagyományaitok megtartásával kapcsolatban? Azt mondjátok a szegény apák fiainak: ’Tegyetek felajánlásokat és fogadalmakat a Templomnak.’”

„És fogadalmakat tettek abból a kevésből, melyből az apáikat kellett volna támogatni. És amikor az apáik pénzt szerettek volna keresni, a fiúk felkiáltottak: ’Ezt a pénzt az Istennek szenteltem’ – s emiatt az apák szenvedtek. Óh, hamis írástudók, képmutatók, az Isten használja ezt a pénzt? Bizonyára nem, mivel az Isten nem eszik, miként azt mondta az ő szolgája, Dávid próféta által: ’Egyem tehát a bika testét és igyam meg a bárány vérét? Add meg nekem a dicséret áldozatát, és ajánld fel nekem a te fogadalmadat; hiszen ha éhes lennék, nem kérnék tőled semmit, látván azt, hogy minden dolog az én kezemben van, és Paradicsom bősége velem van.’ Képmutatók! Azért teszitek ezt, hogy megtöltsétek az erszényeteket és ezért ti tizedrészt kértek és pénzt.”

„Óh, nyomorultak! Másoknak a legtisztább utat mutatjátok, amelyen ti nem jártok. Az írástudóitok és a tudósaitok mások vállain fekszenek, tovább növelik a kibírhatatlan súlyt, mindeközben ti magatok nem vagytok hajlandók megmozdítani egyetlen ujjatokat sem. Bizony mondom nektek, hogy minden gonoszság, mely jelen van ebben a világban, az elődök ürügyén van itt. Mondjátok meg nekem, hogy ki által jött el a világba a bálványimádás, ha nem az elődök által? Hiszen volt egy király, aki rendkívüli módon szerette az ő atyját, akinek neve Baál volt.” (32. fejezet)

Barnabás evangéliumának következő két részlete ráerősít az előző, 32. fejezetből idézett részletre.

A Halál és a Fösvény (Hieronymus Bosch, 1494 körül)

A pénzsóvárságot nagyon nagy bűnnek tartja, hiszen a pénz önmagáért való gyűjtésével, „a pénzsóvár ember önmagát teszi meg istennek az ő gazdagsága felett”. Már Mózes könyvei is tartalmaznak parancsolatot a pénzgyűjtésre (tiltják a kamatot a felebarátok között, de nemzsidóktól lehet azt kérni!), de a cél nélküli harácsolást Barnabás határozottan elítéli, és egyben figyelmeztet arra, hogy a pénzsóvár ember is „mezítelenül jön a világra, és amikor meghal, mindent hátrahagy”. A zsidó mondás szerint, „a koporsónak (vagy halottasruhának) nincs zsebe”, az összegyűjtött kincseket nem tudjuk átvinni a túlvilágra.

Sajátosan jelenik meg az alamizsnálkodásra vonatkozó javaslat, amennyiben az adó helyett az önkéntes alamizsnálkodást, adakozást kívánja előnyben részesíteni. Megjegyezzük, hogy az iszlám és a buddhizmus is az önkéntes adakozást hirdeti, a buddhista szerzetesek naponta gyűjtik be a hívők adományait (természetben!), amely az alapvető létszükségleteiket (étel, ital, ruházat) elégíti ki.

Ki kell még emelni a 125. fejezetszövegéből, hogy az alamizsnálkodás akkor tisztességes, ha az anonim módon történik. Ha valaki azért adakozik, hogy utána elismerést (vagy bármilyen ellenszolgáltatást) kapjon érte, az nem őszinte jócselekedet.

„Ami pedig a pénzsóvárságot illeti, át kell azt alakítani alamizsna-adássá. Bizony mondom nektek, miként a függőón vége annak súlypontjában van, a pénzsóvárnak a vége ekképpen a pokolban, hiszen lehetetlen, hogy a pénzsóvár bármi jóval rendelkezzen a Paradicsomban. Tudjátok miért? Én ugyanis elmondom nektek. Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, a pénzsóvár, még ha a nyelvével hallgat is, a munkálkodásával azt mondja: ’Nincs más Isten, csak én.’ Hiszen mindaz, amit saját örömére elkölt, nem számít, hogy élete elején vagy a végén teszi, mivel mezítelenül jön a világra, és amikor meghal, mindent hátrahagy.”

„És most mondjátok meg nekem, ha Heródes adna nektek egy kertet, hogy őrizzétek, és ti szeretnétek úgy tenni, mintha tulajdonosok lennétek, nem küldvén egyáltalán gyümölcsöt Heródesnek, és amikor pedig Heródes küldöttet meneszt a gyümölcsért, elzavarnátok az ő küldöttét, mondjátok meg, ez esetben királlyá tennétek magatokat a kert felett? Bizony igen. És most pedig azt mondom nektek, hogy a pénzsóvár ember önmagát teszi meg istennek az ő gazdagsága felett, amit az Isten adott neki.”

„A pénzsóvárság az érzékelés szomjúsága, mely Isten bűn általi elvesztéséhez vezet, mert az ilyen az örömöknek él, és képtelen Istenben boldogságot lelni, aki rejtett számára; körülveszi magát időleges dolgokkal, melyeket javakként birtokol; és minél erősebbé válik, annál inkább megfosztja magát Istentől. És így történik a bűnös elfordulása Istentől, aki pedig megadja a bűnbánat tartásának kegyelmét. Miként az Dávid atyánk mondta: ’Ez a változás isten jobb kezétől ered.’ Fontos, hogy elmondjam nektek, miféle ember is az, ha tudnátok miként kell bűnbánatot tartani. És ma pedig mondjunk köszönetet az Istennek, aki megadta nekünk a kegyelmet, hogy szavaimmal elmondhattam az ő kívánságát.” (122. fejezet)

 „Visszatérek a pénzsóvárhoz és elmondom nektek, hogy amikor az érzékek rendkívüli módon szeretnének megkapni egy dolgot vagy szívósan megtartani azt, az értelemnek azt kell mondani: ’Egy ilyen dolognak egyszer vége lesz.’ Az pedig bizonyos, hogy egyszer vége lesz, ezért pedig őrültség szeretni azt. Ezért érdemes dolog olyasmit szeretni és megtartani, amelynek nem lesz vége. Alakítsuk át tehát a pénzsóvárságot alamizsna-adássá, osszuk szét azt helyesen, amit [az ember] helytelen módon szerzett meg.”

És hagy értse meg, hogy amit a jobb kéz ad, arról a bal ne tudjon. Ugyanis amikor a képmutatók, alamizsnát adnak, arra vágynak, hogy lássák és dicsérjék őket a világ részéről. Ám igazából mindez csalóka, megértvén azt, hogy akinek az ember dolgozik, attól kap bért. Ha azonban az ember az Istentől kap bármit is, akkor úgy való, hogy az Istent szolgálja.”

„És értsétek meg, hogy amikor alamizsnát adtok, akkor legyetek biztosak abban, hogy mindent az Istennek adtok, [amit adtok] mert szeretitek az Istent. Ezért ne lassan adjatok; és a legjobbat adjátok, amitek van, mert szeretitek az Istent. Mondjátok meg nekem, vágyik az Isten bármire is, ami rossz? Bizonyára nem, óh, por és hamu! Akkor hogyan lehetne hit bennetek, mert miközben szeretitek az Istent, mégis bármi rosszat adtok neki?” (125. fejezet)

A pénzsóvárság sokak jellemzője volt a történelem folyamán. A katolikus egyház magatartása ebből a szempontból legendás, magára a reformációra is részben Róma pénzéhsége miatt került sor (erről is írtunk korábban), de megemlíthetjük Moliere drámáját, A fösvényt, amelyben Harpagon szintén ennek a ’mintapéldánya’, vagy a legújabb korban Paul Gettyt, aki, mikor elrabolták az unokáját (akinek a fülét is levágták), csak annyi váltságdíjat volt hajlandó kifizetni, amennyit az adójából levonhatott.

A Halál és a Fösvény (Frans Francken II (1581–1642))

Irodalom:

Arany László: Barnabás evangéliuma (Angyali Menedék Kiadó, Budapest, 2016) A fordítás megtalálható itt.

Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1976)

Miller, Stephen M. – Huber, Robert V.: A Biblia története (kiadja a Magyar Bibliatársulat megbízásából a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 2012)

Porter, J. R.: Az elveszett Biblia (Magyar Könyvklub, Budapest, 2003)


Kapcsolódó cikkek:


Szabad-e adót fizetni a császárnak?
2017. április 13.

Jézus példázatai közül az egyik legismertebb a címben feltett kérdéshez kapcsolódik. Az már kevésbé ismert, hogy a példázat, illetve különösen annak Szent Pál által kifejtett magyarázata majd másfél évezreden keresztül meghatározták a keresztény uralkodók hatalomgyakorlásának alapját.

A vámos és a farizeus
2018. szeptember 7.

Az Újszövetségben jó néhány alkalommal van szó az adózásról, illetve a vámosról, mint bűnös emberről. Jézus példabeszédeinek is gyakran témái, de inkább eszközei az adók, illetve a vámos személye. Lukács evangéliumában található a vámos és a farizeus története, amelynek több tanulsága is van.

Zákeus főadószedő példázata
2017. április 7.

A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó történet szerint Jézus Názáretből Jeruzsálembe ment, hogy ott beteljesítse végzetét. Útja során számos csodát tett, magatartásával példát mutatott. Az egyik ilyen történet szerint Jézus személyes hatására tért meg a bűnös útról a vámszedő Zákeus.