Szerepel az eva a büdzsétervben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Péntek este benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetési törvény tervezetét. Az szja kivételével minden adónemtől több bevételt vár jövőre a kormány, mint az idén. A büdzsétervben szerepel az eva, bár az nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is marad az adónem.


Péntek este benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetési törvény tervezetét. A 242 oldalas dokumentum a jövő évi költségvetés kiadási főösszegét 15 476,9 milliárd, a bevételi főösszegét 14 799,7 milliárd, hiányát pedig 677,277 milliárd forintban határozza meg, ahogy arról csütörtöki sajtótájékoztatóján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszámolt.

Az Adó Online górcső alá vette az idei és a jövő évi költségvetés bevételi oldalán szereplő adóbevételi terveket – az összevetés értelmét erősíti, hogy a kormány hivatalos becslése szerint is stagnál idén a magyar GDP.

Jövőre tisztán egykulcsos lesz az szja, teljesen kivezetik a félszuperbruttót, vagyis az állam további adóbevételekről mond le ezen a soron: míg idén 1550,7 milliárd forint adóbevételt vár el itt az állam, jövőre kevesebbet: 1540,3 milliárdot.

Bár az áfakulcs tovább nem emelkedik, az infláció jót tesz az áfabevételeknek: míg idén a tervek szerint 2697,7 milliárd forint folyik be áfából, addig jövőre 2826,4 milliárdra számít a büdzsé. A jövedéki adó idén év közben emelkedik, ami látszik is a számokban: az idei 898,1 milliárd után jövőre 913,1 milliárd forintra számít ezen a soron a költségvetés. A tervek szerint a társaságiadó-bevétel az idei 356,2 milliárdról 380,8 milliárdra nő.

A büdzsé tervezetében továbbra is szerepel az eva, bár annak kivezetését ígérte a kormány. A táblázatban szereplő szám azonban nem feltétlenül jelent sokat, mert a nemzetgazdasági tárcánál a költségvetés összeállításánál csak létező adónemekkel kalkulálhatnak, és az eva utódjáról nem született jogszabály. A régi evából, vagy az azt váló új adóból árnyalatnyival kevesebb bevételre számítanak, mint egy éve a tervezéskor: idén 179,1, jövőre 178,2 milliárd folyik be a régi vagy az új jogcímen a vállalkozásoktól.

Míg az idei büdzsében a pénzügyi szervezetek különadója rubrikában 187 milliárd, az ágazati különadó rubrikában 155 milliárd szerepelt, addig a 2013-as tervezetében az ígéretek szerint a pénzügyi szervezetek különadója 72 milliárdra csökken, de a távközlési adó 44, a biztosítási adó pedig 52,5 milliárd forinttal szerepel, és ott van a csütörtökön bejelentett 283 milliárd forint is, mint a pénzügyi tranzakciós illetékből betervezett összeg.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.