Szigorítások és lehetőségek júliustól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszűnik a passzív táppénz, emelkedik az éttermi szolgáltatások áfája, igényelhető lesz a SZÉP kártya. Pénzügyi Békéltető Testületnél panaszkodhatunk a bankokra és szigorúbb KRESZ szabályok lépnek életbe. Az Atecéged.hu összegyűjtött néhány fontos változást és pályázati lehetőséget, amelyek július 1-től élnek.

Itt a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya)

A SZÉP-kártyát július elsejétől lehet igényelni, kedvezményes adózással egy munkavállaló évi 300.000 forint értékben kaphatja meg, és a munkáltatónak a támogatás 1,19 szerese után kell 16 százalékos személyi jövedelemadót fizetniük, más közterhet azonban nem.

Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni, de a kibocsátó köteles megteremteni az internetes, vagy telefonon történő fizetés technikai feltételeit is, vagyis elég az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni.

Vége a passzív táppénznek

Az Országgyűlés június 27-én fogadta el az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot, amely többek között július 1-től megszünteti az úgynevezett passzív táppénzt, módosítva ezzel az egészségbiztosítási törvényt. Az új szabályokat a 2011. július 1-jét követően bekövetkezett keresőképtelenség esetén kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy pénteken lehet utoljára passzív táppénzre menni.

Folytatás az Atecéged.hu-n.

Forrás: Atecéged.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.