Szigorúbban ellenőrzik az automatákat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV az elektronikus pénztárgépekhez hasonlóan akar majd rálátni az automaták forgalmára – írja az Index.


A lap arról ír, hogy március 31-ig minden automatát be kell jelenteni az adóhatóságnak, a regisztráció gépenként 30 ezer forintba kerül majd. Első körben háromezer forintot kell kifizetni március 31-ig, a maradék 27 ezret pedig az év végéig kell elküldeni a NAV-nak. (A NAV tájékoztatója itt olvasható.)

Az érintett cégek a lapnak azt nyilatkozták, a Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta őket, hogy ezt a harmincezer forintot bele lehet majd számítani az adatszolgáltató egység árába.

A minden automatára vonatkozó regisztráció, az adatszolgáltató egységek beszerzése és a havi adatdíj költsége  miatt érezhetően drágulhat majd az automatákban kapható kávé, és kevesebb helyen lesznek majd automaták az egyik érintett cég vezetője szerint – olvasható az Index cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.