Szja bevallás: a főposták is tovább vannak nyitva

Szerző: Ado Online
Dátum: 2018. május 22.
Rovat:

Kedden a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, a fővárosban egyes posták még tovább.


Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán  küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján – közölte a Magyar Posta.

A  tájékoztatás szerint a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, Budapesten éjfélig működik a Nyugati téri 62-es posta, a Mammut bevásárlóközpontban a 114-es posta 21 óráig, a Keleti pályaudvar mellett lévő 72-es posta pedig, mint mindig 0-24 órában elérhető. 

A személyijövedelemadó-bevallás megváltozott rendje – a NAV által elkészített elektronikus bevallások – miatt a korábbi évekhez képest 2017-ben is jóval kevesebben adták fel postán a bevallásukat, az idén is csökkenő tendenciára számít a Magyar Posta.

A társaság adatai szerint 2017 tavaszán május 22-ig mintegy 350 ezer, míg az elektronikus bevallás bevezetése előtti évben, 2016-ban csaknem 2 millió személyijövedelemadó-bevallást adtak fel postán az ügyfelek.

[htmlbox art_tukor]

 

A NAV által készített, elektronikus bevallás-tervezetet is kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni. Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem módosítanak a dokumentumon, automatikusan bevallássá válik a tervezet, akkor is, ha nem hagyják jóvá. Az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek azonban ki kell egészíteniük és jóvá kell hagyniuk a NAV ajánlatát, az nem válik automatikusan bevallássá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Tények és tévhitek az szja és a tb területén – 2. rész
2018. november 21.

A bejelentett lakcím mellett a személyes és üzleti kapcsolatok, végső soron pedig nemzetközi egyezmények dönthetik el egy magánszemély adóügyi illetékességét. Mivel ez határozza meg, hogy a magánszemélynek hol kell jövedelemadót fizetnie, a külföldi munkavállalást tervezőknek érdemes ezt a témakört is alaposan körüljárniuk.

Több mint 50 milliárd forint van Babakötvényekben
2018. november 21.

Több mint 50 milliárd forint van Babakötvényekben

Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 milliárd forintot - közölte Varga Mihály szerdán. A pénzügyminiszter kiemelte: ez 30 százalék feletti növekedés a tavalyi 38 milliárdos állományhoz képest.

Nem enged az adóemelésből a francia kormány
2018. november 20.

A francia kormány tagjai elítélték az üzemanyag adóemelése ellen útblokádokkal és üzemanyagraktárak elfoglalásával negyedik napja tartó tüntetések "radikalizálódását".

Kinek érdemes csoportos társasági adóalanyiságot választani?
2018. november 20.

Kinek érdemes csoportos társasági adóalanyiságot választani?

A 2019. adóévtől hazánkban is lehetőség nyílik csoportos társasági adóalanyiság választására, amelyet január első két hetében lehet jelezni az adóhatóság felé. Nézzük kinek érdemes ezt választani és milyen szempontokat kell mérlegelni a következő két hónapban?

Megbízási jogviszony a gyakorlatban
2018. november 20.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy adott tevékenységet milyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban lehet ellátni, illetve a lehetőségek közül melyiket a legcélszerűbb választani. Ecikkben a megbízási jogviszonyt és annak legfontosabb elemeit mutatjuk be, a gyakorlati élet alkalmazhatóságában.