Szja-bevallás: ügyelni kell a részletekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV az szja-bevallások tipikus hibáira figyelmeztet és megoldást javasol.

 


Március végéig mintegy 890 ezer adózó maga nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, több mint 300 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében és mintegy 220 ezren töltötték ki a bevallási nyilatkozatot, ami 2016 újdonságaként adóhatósági adómegállapítást jelent. A hibásan érkezett bevallások nagy részét már javította a hivatal, bizonyos hibákhoz azonban az ügyfelek közreműködése szükséges – olvasható a NAV lapunkhoz elküldött közleményében.

A NAV az első három hónapban érkezett bevallásokban előforduló, többségében egyszerű tévesztéseket hivatalból, az egyéb hibákat az ügyfelek közreműködésével már javarészt javította.

Az szja-bevallások jellemző hibái:

· a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás

· a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím

· nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);

· a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok hiányosak

· a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A www.nav.gov.hu/szja/szja új aloldalán – amelyet eddig mintegy 100 ezren kerestek fel – elérhető Általános Nyomtatványkitöltő program használata segít a hibák elkerülésében, illetve javításában. Sőt, bizonyos adatokat, az alapadatok megadása után önállóan kiszámol. Az elektronikusan kitöltött nyomtatvány az Ügyfélkapun át pillanatok alatt továbbítható a NAV-hoz. A kitöltő program az „Szja-bevallások letöltése egyszerűen” menüpont alatt néhány kattintással letölthető és telepíthető.

Akinek még nincs Ügyfélkapuja, a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül regisztrálhat. Ehhez a személyes okmányokon túl egy működő e-mail címre és egy jelszóra van szükség. A sorban állást elkerülhetik azok, akik a központi ügyfélszolgálatokon Ügyfélkapu ügyintézésre időpontot foglalnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.