Szja kedvezmény „hétköznapi” betegeknek is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bizonyos feltételek esetén a beteg magánszemélyt adókedvezmény illeti meg. Ennek mértéke a minimálbér öt százaléka, azaz havi 5075 forint. Az érintett magánszemély a „jóváírásra” a betegségről szóló orvosi igazolás birtokában jogosult. Anélkül csak az igényelheti, aki rokkantsági járadékban részesül, vagy akinek fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály alapján megállapították.


A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 40. paragrafusának (1) bekezdése szerint a súlyosan fogyatékos magánszemélyeket az összevont adóalap adójából kedvezmény illeti meg. A kedvezmény annak is jár, aki rokkantsági járadékban részesül, illetve akinek fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály alapján megállapították.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez a kedvezmény csak azokat illeti meg, akiket a mindennapi szóhasználatban súlyosan fogyatékosnak tartunk, akkor tévedünk.

A 335/2009. (XII.29.) számú kormányrendelet melléklete részletesen meghatározza azokat a betegségeket, amelyekben szenvedők jogosultak az adókedvezményre. A jogszabály melléklete 17 kategóriában sorolja fel a legkülönbözőbb betegségeket, amelybe többek között a hallás- és látáskárosodás, a mozgásszervi betegségek, a cukorbetegség, a különböző gyomor-, emésztőrendszeri és szívbetegségek is megtalálhatóak. Magyarán tehát teljesen „hétköznapi” betegségek is a rendelet hatálya alá tartoznak. Érdemes a jogszabály mellékletében ellenőrizni a listát, mely az interneten is megtalálható vagy elkérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatán, de a háziorvostól is lehet felvilágosítást kérni.

A kedvezmény mértéke

A kedvezmény mértéke a fogyatékos állapot kezdőnapjának hónapjától az állapot fennállásának időtartamára vonatkoztatva az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg. Ez 2014-ben havi 5075 forint, évente 60.900 forint – feltéve, hogy a betegség egész évben fennáll.

Bérszámfejtők feladatai a 2015-ös szabályok alapján

Személyi jövedelemadó
Társadalombiztosítás
Járulékfizetés
Munkaügy

Előadók: Dr. Andrási Jánosné, Farkasné Gondos Krisztina, Széll Zoltánné, Dr. Kártyás Gábor

Időpont: 2014. november 20.

A kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolásról egy korábbi szakminisztériumi jogszabály, a 49/2009. (XII.29.) EüM-rendelet szól. Az igazolást szakambulancia, kórházi osztály szakorvosa, vagy az előzőek által kiállított orvosi dokumentáció alapján a magánszemély háziorvosa állítja ki. Ez az igazolás pedig ideiglenes vagy végleges lehet. Az előbbit évente kell kiállítani, míg a végleges állapotot nem kell újra igazolni.

Az EüM-rendelet melléklete magában foglalja az igazolás tartalmát, ugyanakkor formai követelményeket nem támaszt. Amit az igazolásnak tartalmaznia kell: a súlyosan fogyatékos személy természetes személyazonosító adatait, lakóhelyét, adóazonosító jelét; az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátumát; a súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítását; ideiglenes igazolás esetén az igazolás hatályának megállapítását; az igazolás kiállításának dátumát; az igazolást kiállító szakorvos/háziorvos aláírását.

A kedvezmény igénybevétele

A magánszemély a kedvezmény igénybevételére a betegség fennállásáról szóló orvosi igazolás birtokában jogosult. Anélkül csak az veheti igénybe, aki rokkantsági járadékban részesül, vagy akinek fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály alapján megállapították.

Orvosi vizsgálat. A meghatározott betegségben szenvedők szja-kedvezménye főszabályként csak orvosi igazolással érvényesíthető

A magánszemély – az igazolás birtokában – az adóelőleg megállapítása során, év közben is kérheti a kedvezmény figyelembevételét az (adóelőleg megállapítására kötelezett) kifizetőtől. Ha ilyen nyilatkozattétel nem történt, a kedvezmény akkor sem vész el, mivel az később, az éves jövedelemadó-bevallásban érvényesíthető.

Az igazolást ugyan nem kell csatolni az adóhatóságnak, de azt az ötéves elévülési időn belül meg kell őrizni.

A kedvezmény utólagos érvényesítése

Azoknak sem elkeseredniük, akik eddig nem tudtak erről a lehetőségről, és hosszabb ideje szenvednek a jogszabályban felsorolt valamely betegségben. A kedvezmény ugyanis – természetesen a megfelelő igazolások alapján – öt évre visszamenőleg érvényesíthető. Ebben az esetben a már lezárt, minden évre el kell végezni a személyijövedelemadó-bevallások önellenőrzését, és azt be kell nyújtani a NAV-hoz. Ez praktikusan azt jelenti, hogy idén még a 2008-as év, s adott esetben az onnantól számított önellenőrzésére van lehetőség.

Érdemes azonban figyelni arra, hogy kizárólag az a magánszemély részesülhet az ismertetett szja-kedvezményben, aki maga szenved a meghatározott betegségek valamelyikében. Ezt tehát azt jelenti, hogy a szülő a beteg gyermeke után nem érvényesítheti a „jóváírást”.

A szerző ügyvéd


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).