Szolidaritási adó Romániában is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagy port vert fel a román üzleti életben a bukaresti törvényhozás felsőháza gazdasági bizottságának legutóbbi állásfoglalása, melyben jóváhagyta a szolidaritási adóról szóló jogszabály tervezetét – tudósít a Ziarul Gandul.

Az előzetes elképzelések szerint minden, Romániában üzleti tevékenységet folytató olyan cég vagy vállalkozás, amelynek éves forgalma meghaladja a 25 millió forintot, köteles lenne nyereségének egy százalékát – szolidaritási adóként – befizetni a kincstárba.

Florin Ion Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének elnöke piacellenesnek és a kommunista időket idéző sarcnak nevezi a különadónak még a gondolatát is. „Nem érthetünk egyet a sikeradó bevezetésével. Az üzleti élet nem lehet a politikusok kiszolgálója, és azt sem értjük, milyen elvek, milyen elgondolás alapján húzták meg a százezer eurós határt” – nyilatkozta Pogonaru, aki a Dél-Kelet-Európai Együttműködési Kezdeményezés (SECI) tanácsadó testületének tagja.

Amennyiben a bukaresti parlament megszavazza a Román Konzervatív Párt által kezdeményezett szolidaritási adót, úgy az ily módon befolyt összeget azok az időskorúak kapnák, akiknek nyugdíja nem éri el a törvényben meghatározott minimálbér összegét (jelenleg 390 lej, azaz 114 euró).

Forrás: Menedzsment Fórum


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).