Szűnjenek meg az adókedvezmények!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy a Pénzügyminisztérium szakértői által készített, nemrégiben megjelent elemzés – mely nem a pénzügyi tárca álláspontját képviseli – az eva és ekho, valamint az adókedvezmények megszűntetése mellett érvel.

A magyar versenyképességet egy svájci felmérés szerint a gazdasági teljesítmény és a kormányzati hatékonyság gyengíti leginkább. A gazdasági teljesítményt az alacsony termelékenység és az alacsony foglalkoztatás tartja alacsonyan. A kormányzati hatékonyságot elsősorban a magas deficit és adósságállomány, az adók szerkezete, illetve az intézményi működés problémái, különösen az átláthatóság hiánya rontja le. Az alacsony foglalkoztatás és az adószerkezet erősen összefügg. Az adók növelik a munkaerő költségét, és ez a jóléti ellátórendszer rossz szerkezete mellett a foglalkoztatás bővülésének erős korlátjának bizonyulnak – mutat rá a tanulmány.

Munkaiszony

Az élőmunka terhei Magyarországon kiugróan magasak, ezt számos tanulmány is alátámasztja. Az is vélelmezhető, hogy az alacsony foglalkoztatottsági ráta mögött részben ez részben pedig az áll, hogy a legdrágább munkavégzési forma a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt a munkaviszony – magyarázza a tanulmányt Lőrincze Péter, a VOSZ ügyvezető elnöke, a Versenyképességi Kerekasztal egyik, a munkáltatói oldal által delegált tagja.

Logikus következtetés a járulékok csökkentése, az eltérő foglalkoztatási jogviszonyok kezelésének közelítése – persze ha ez nem azzal jár, hogy a munkaviszonyhoz „”drágítják”” a többi formát is. Támogatható még az adórendszer egyszerűsítése, a nagy adminisztrációt de kevesebb bevételt jelentő adófajták megszüntetése is. Volt olyan kérdés, melyet kölcsönösen tovább vizsgálunk. Csehország lakossága számra majdnem azonos a magyaréval, de ott a versenyszférában csaknem 800 000 fővel többen dolgoznak, mind itthon – mutat rá Lőrincze.

Szemléletváltozás szükséges

A Joint Venture szövetség közel egy éve kiemelten, központi témaként foglalkozik az adórendszer sürgető gondjainak megoldásával. „”Szemléletváltás a jövőnkért”” című felhívásunkhoz múlt év decemberében 32 szervezet csatlakozott. E felhívásnak a fő üzenete az volt, hogy megállítandó az adófizetési és felhasználási egyensúlyban halmozódó hiány, amely abból adódik, hogy számosan nem, vagy csak minimális mértékben fizetnek adót, miközben az állam által biztosított szolgáltatásokból részesedhetnek – magyarázza Fekete István, a szövetség elnöke.

Többen, kevesebbet

Az adótudatosság megteremtését, az adómorál szintjének növelését sürgettük a közgondolkodásban, azaz a „”többen – kevesebbet”” elv megvalósulását. Hiányoljuk, hogy ez a széles körben támogatott fő üzenet nem jelenik meg az anyagban: véleményünk szerint nem lehet az alapkérdés megkerülésével igazságosságot keresni. A hazai közvélemény ugyanis az adótudatosság jelenlegi alacsony szintje miatt, minden fajta adófizetést igazságtalannak él meg: mindenekelőtt a közgondolkodás megváltoztatására van szükség – summázza véleményét az elnök.

Süllyedhet az eva és az ekho

A fenti fő hiányosság ellenére az anyag több megállapításával természetesen egyet lehet érteni, ilyen a „”kis adók”” megszüntetése, vagy az adminisztráció egyszerűsítése. Azzal is egyet kell érteni, hogy legelső sorban a munkát terhelő adók csökkentése (véleményünk szerint a társadalombiztosítási járulék munkáltatói oldala) lenne a legsürgősebb, amennyiben adócsökkentésre lehetőség nyílna. Az elnök nem tartja szakmailag indokoltnak az EVA és az EKHO fenntartását. A vagyon típusú adók véleményük szerint csak fokozatosan vezethetők be.

Profi Apeh munkatársakat!

Ami az ellenőrzést illeti, vitatkoznánk azzal, hogy az adózási fegyelem szigorításának a várthoz képest ellentétes eredménye lenne. Szövetségünk az adóelkerülés visszaszorítása érdekében az ellenőrzés alatt nem egyfajta „”adócsendőrség”” felállítását érti, hanem képzés útján megvalósuló minőségi váltást az APEH munkatársai körében, melynek eredményeképpen a tisztességes adózók kevésbé érdemi kérdésekkel való zaklatása helyett érdemi adóellenőrzésre, a jelentős adóelkerülési gócok feltárására kerülhetne sor – vélekedik Fekete.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.